Csajozós:
Egyik típusa, aki kiválóan titkolja, hogy több városban tart fenn áltartós kapcsolatot, ami gyakorlatilag azt jelenti:
"ha feléd járok, megduglak."
Ügyesebb fajtájuk neveket, foglalkozásokat, szokásokat váltogat, amit tökéletesen fejben tud tartani, legyen Mancikánál, Erzsikénél vagy Pannikánál.
Sosem kell aggódnia, hiszen ha egyik helyen lebukik, még mindig van talomban húsz másik partija, ami folyamatosan frissül.
Másik típus a "bevallom milyen nagy donhuán vagyok", hiszen az durva divatos, na és nem utolsó sorban kifizetődő is, mivel nem kell születés-névnapokat megjegyezni, kötelező tántilátogatóba járni, szülőkkel jópofizni.
Elég egy kocsi hátsó ülése, 'oszt jó napot...
Civil:
Munkaruhában találkozol vele először. Az emitt-amott piszkos kezeslábas roppant jól áll rajta, és ahogy verejtékező homlokát törli kezével, attól szinte folyásnak indulsz.
Mély orgánummal, már-már erotikus hangon ejti ki az "elfagytak a csövek" mondatot, és te legszívesebben ágyba dugnád, hogy melegítsed azt a fránya, hideg csövet.
Randit kérsz tőle, és várod a pillanatot, amikor speciális fúróval rendelkező pasid helyre billenti rozsdás kipufogódat. Végül ajtót nyitsz, és lélegzeted is eláll a fogadó civil látványtól: sportcipő fehér zoknival, fekete színű vízmértékes szövetgatya asszimetrikus felhajtással, szalagavatói öltönykabát díszgombokkal.
Ha nem a szerelésről kérdezed, akkor kínos csend fogad a vacsora alatt. Ötvenszer magyarázza ugyanazt a fortélyát, mert végig hiszi: hülye tyúk vagy és nem érted.
A hazafelé vezető úton imádkozol, hogy ne csőtörés fogadjon a lakásban...
Adonisz :
Két alfaja létezik. Egyik, akiről rajta kívül maximum a megdugott csajai állítják, hogy kurvajópasi. Ő rendszerint értelmileg fejletlen, a nyolc általánost (sem) végzett barátnőire és a negyven éves, bontóban összerakott bömösére a legbüszkébb.
Bulikban könnyen felismerhető, mert mindig ugyanabban a cigiszagú, még olaszban, a nyolcvanas évek végén vásárolt bőrdzsekiben mutatkozik, jobb kezében Hopfer sörrel, bal kezében foghiányos Bözsi nagy mellével.
Másik típus a lányokállvapisilnekutána. Na, ő az, akibe szorult annyi okosság, hogy futja a kötelező mozi-kávé-séta köröket, mielőtt ágyba dugná áldozatát.
Nagyon művelt, legalábbis ami a női kirakatok tartalmát illeti. Szigorúan homályos helyre parkolja le kocsiját, hogy csak azután vegye észre zsákmánya a vadiúj Audit, ha már elindult popsija alatt az ülésfűtés.
1. Az optimista: Oh igen, oh igen, oh igen
2. A pesszimista: Oh ne, oh ne, oh, ne
3. A zavart: Oh igen, oh ne, oh igen, oh, ne
4. Az utazó: Ah, mindjárt elmegyek, jaj mindjárt elmegyek
5. A vallásos: Oh istenem, oh Istenemmm
6. A követelőző: Még, még, méég
7. A gyilkos természetű: Ha most kiveszed, megöllek
8. A Káromkodós
9. A kardozós baszós
10. Mind, ebben a sorrendben ..
Amikor szépséged érdekében leemelsz a polcról egy kozmetikumot, gondolsz-e arra, hány állat életébe került a kifejlesztése?
Minden évben állatok milliói pusztulnak el fájdalmas kísérletek során.
A FEKETE lista, ők azok, akik állatokon tesztelik a termékeiket:
1. Hajfestékek, samponok és egyéb hajápoló szerek :
-Colgate fogkrém
-Palmolive szappan
-Johnson & Johnson
-Henkel
-L'Oreal
-Procter & Gamble
Teljes lista a piros linken :
hulladek.blogter.hu356820allatkiserleteket_vegzo_kozmetikai_cegek_avagy_a_nyuszi_aki_szetmart_a_sampon_miattunk
HÉTFŐ:
Reggeli: Alma.
Ebéd: Tejfölös paprikáscsirke illatának mély beszippantása, az asztalon hagyott morzsák, savanyúsággal.
Vacsora: 2 dl aludttej savója, néhány cukrászsütemény receptjének lemásolása.
KEDD:
Reggeli: Sárgarépa saját zsírjában, rágógumi.
Ebéd: Hatalmas tál töltöttkáposzta és a hozzávaló friss kenyér megtekintése, az edények elmosogatása.
Vacsora: A szabad szemmel is jól látható darabka sovány sajt reszelt káposztatorzsával megszórva.
SZERDA:
Reggeli: 5-6 teljes jógalégzés, félbevágott főtt tojás sárgájának a fele, de abból amennyi belefér.
Ebéd: Bécsi szelet és sült krumpli készítésekor lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok elemzése céklával. Nagy tál túróslepény lefényképezése.
Vacsora: A képek előhívása, savanyú uborka, hashajtó.
CSÜTÖRTÖK:
Reggeli: 1 db fürjtojásból készült rántotta, utána kifli, gyulai kolbász és vaj segítségével tízórai készítése a gyerekeknek.
Ebéd: Húsleves és rakottkrumpli alkatrészeinek beszerzése a közeli ABC-ből. Madártej elhelyezése a hűtőszekrényben. Vágott vegyes savanyúság.
Vacsora: Ecetes hagyma citrommal.
PÉNTEK:
Reggeli: Főtt kolbász, mustár, tea, citrom, zsemle izléses, már-már esztétikai élményt nyújtó elhelyezése az asztalon, mire a többiek felébrednek, frissen mosott káposztalével, kekszreszelék.
Ebéd: Gőzölgő bableves, csülökpörkölt, uborkasaláta lerajzolása, kiszínezése. 1 szelet kétszersült harmadszor is átsütve, nagy pohár Igmándi.
Vacsora: Hasított karalábé, dúsan díszített sárgarépaszeletekkel. Lefekvés előtt füldugó a korgó gyomor neszeiben kiküszöbölése.
Uram, adjál nekem BÖLCSESSÉGET, hogy szeressem a férjemet és elnéző legyek mindenkor az ő hibái iránt.
Mert ha ERŐT adsz nekem Uram, úgy elverem, hogy belehal.
- Egy átlagos uborka legalább 20 cm-el hosszabb.
- Egy uborka legalább 2 hétig kemény.
- Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.
- Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.
- Egy uborkát könnyű felszedni.
- Egy uborkát az ABC-ben megfoghatsz, hogy tudd milyen kemény amit hazaviszel.
- Egy uborka minden reggel békén hagy.
- Egy uborkával elmehetsz moziba úgy hogy a filmet is látod.
- Az autós moziban maradhatsz az első ülésen, mert az uborka megvárja amíg hazaérsz.
- Egy uborka nem kérdezi hogy: ugye én vagyok az első.
- Egy uborka nem mondja el a többinek hogy már nem vagy szűz.
- Egy uborkának nem kell többször eljátszani hogy szűz vagy.
- Egy uborka nem szól bele az öltözködésedbe.
- Annyi uborkát tarthatsz amennyit csak akarsz.
- Egy uborkát akkor kell csak megenni ha te is kívánod.
- Egy uborka nem lesz féltékeny a nőgyógyászra vagy a fodrászra.
- Egy uborka sohasem fog jelenetet csinálni, ha más uborkák is vannak a hűtőszekrényben.
- Akármilyen idős is vagy mindig kaphatsz egy friss uborkát.
- Egy uborkát nem érdekli, hogy a hónap hányadik napja van.
- Egy uborka nem alszik el rajtad horkolva.
- Egy uborka miatt nem kell egész hónapban izgulni.
- Egy uborka sohasem veszi fel helyetted a telefont és nem kéri kölcsön a kocsidat.
- Egy uborka nem eszi meg az összes kajádat, és nem issza meg az összes italt.
- Egy uborka nem hagyja a koszos gatyáját a földön.
- Egy uborkával a WC ülőke mindig úgy marad, ahogyan hagytad.
- Egy uborka sohasem hagy el egy másik férfiért, egy másik nőért, vagy egy másik uborkáért.
- Egy uborkáról nem derül ki ment közben hogy nős, penicillin kúrán van, vagy kedvel téged, de az öcsédet jobban szereti.
- Egy uborka soha sem akar kis uborkákat.
- Egy uborkát könnyű dobni.
- Egy uborka felszeletelés után is fogyasztható.