2016.11.15. Kategória: Egyéb
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében járunk

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében járunk
2016.11.05. Kategória: Egyéb
Postaláda - Egy megtörtént eset

Kedves Napiszar! Mindennap van szerencsém röhögni miattatok, de azt, hogy az élet ajándékoz meg egy igazi gyöngyszemmel, azt nem gondoltam volna. Remélem most viszonozni tudom az alábbi történet megosztásával azt a törődést amit Tőletek kapok mindennap. Tehát a Story: A családommal úgy döntöttünk, hogy kanapét vásárolunk. Ennek érdekében felkerestünk néhány bútoráruházat. A reklámmentesség miatt csak Xamöm-nek hívott áruház budapesti parkolójához érve, (itt ugye behajtáskor kapsz egy parkolójegyet, amin a rendszám is fel van tüntetve, és ha vásárolsz az áruházban nem kell fizetned a parkolásért) az a döbbenetes látvány tárult elém, hogy egy hölgytársam áll a jegyautomatánál, és akárhogyan is nyomkodja azt, nem ad neki jegyet. Már azon gondolkodtam, hogy kiszállok segíteni neki, de kb: 2 perc után öntudatra ébredt embertársam jegy nélkül ugyan de behajtott a parkolóba. Úgy 3-4 perc röhögés után már éppen beléptünk volna a nevezett áruházba, amikor-is megpillantottuk a főszereplő járművét a bejárat előtt leparkolva. Na itt elszakadt a cérna, és életünk eddigi legnagyobb kacagó orgiáját adtuk elő, miközben azon töprengtem, hogy az öntudatra ébredés mely szintjén járhat a szóban forgó hölgytársam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögzítsem a parkolást, íme:

Postaláda - Egy megtörtént eset
2016.11.03. Kategória: Egyéb
Kerékpárút - haladóknak

Powered by McMester Kft.

Kerékpárút - haladóknak
2016.11.01. Kategória: Bunyó
Nekik sz@rul alakult az estéjük

A pontos sztorit nem ismerjük, de valami kábítószerrel kapcsolatos dolog volt állítólag a "háttérben" Egy belgrádi discoban járunk...

2016.10.31. Kategória: Részegek
Kultúrált szórakozás

Egy dagesztáni esküvőn járunk

2016.10.30. Kategória: Egyéb
Nem kérnek trágyázást...

A sógoroknál járunk

Nem kérnek trágyázást...
2016.10.26. Kategória: Egyéb
A profi árus

Naprakész a banán árfolyamával...

A profi árus
2016.10.22. Kategória: Egyéb
Árufeltöltő - szombati műszak

Árufeltöltő - szombati műszak
2016.10.20. Kategória: Videók
Izlandon járunk 😮

2016.10.18. Kategória: Egyéb
Neki szarul indult a napja...

Neki szarul indult a napja...
2016.10.11. Kategória: Videók
Egy korrupt zsaruból lett gengszter!

Big Ron Previte

2016.10.06. Kategória: Videók
Egy női vízilabda meccsen járunk...

Lássuk mi történik a víz alatt