Shalomcukor

Nem jutott messzire...

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban egy 1946-os plakáton olvasható: „Igyon sört! Kérjen sörpénzt!”. Az ötlet Aich Huberttől, a Dreher Sörgyár akkori igazgatójától származik, aki a II. világháború utáni gyenge keresletet valószínűleg azzal igyekezett növelni, hogy a nagyobb vállalatokkal megállapodott: azok sörpénzt vehettek az alkalmazottak részére, akik ezt sörre vásárolhatták le. A plakát a dolgozókhoz szól: kérjenek juttatásként sörpénzt munkáltatóiktól! De sörpénz a szocializmus idején is létezett: a kis kör alakú érmék (bárca vagy tikett néven is említik) a különböző magyar sörgyárak nevével vagy rövidítésével ellátva az adott gyárban dolgozók részére készültek. A munkások ilyen sörpénzt kaptak a fizetésük mellé, amit napi munkájuk végeztével válthattak be literes, csatos üvegben kimért sörre. Az üvegek csak ebben a formában voltak használatosak, azokat vissza is kellett vinni. A visszavételkor kapott lyukas, valamint a munkáért kapott sima érmével együttesen lehetett kiváltani az újabb üveg sört. A dolgozók a „házi” sört a pénzérme miatt tikettes sörnek, az üvegforma miatt csatos sörnek is hívták.

Mert mozi után mindig találsz kukoricát...

A menyasszony fogja a kést, a vőlegény pedig az ő kezét miközben az első szelet tortát vágják. Ez a házas életben való együttműködést jelképezi.

A kávézóként, presszóként üzemelő épület az emésztési folyamat anatómiailag pontos makketjét nyújtja. Az egyik bejárat a végbélnyíláson keresztül vezet a vastagbélbe, majd a kisbélbe, utána a gyomor, majd a nyelv következik. A pult a gyomornál található. Már csak az a kérdés, hogy van-e gyomrunk kávézgatni egy ilyen épületben.