2012.03.13. Kategória: Mondás, idézet
Nyugdíjas troll

Szóval, egyszer a feleségemmel bementünk a városba, és bepillantottunk egy kis üzletbe. Öt percet sem voltunk benn, s kijövetelkor láttuk ám, hogy egy közterület fenntartó írja vadul a büntetőcédulát. Már éppen rakta volna bele a kis piros zacskóba, amikor odaértünk, és megszólítottam: - Ne szívass már, mi lenne, ha egyszer tekintettel lennél egy idős állampolgárra is, de csak szerelte be az ablaktörlő alá az üzenetét. -Akkor lerohadtfasiztáztam, mire lila lett a feje, és írt még egy feljelentést, hogy a gumik is kopottak. Még le is fényképezte őket. Ezután szarjankónak neveztem. A feje még lilább lett, a másik üzenetet is beerőltette az ablaktörlő alá, és elkezdett írni egy harmadikat, a fene tudja miről. Akkor lebuzispicliztem, és ez így ment vagy 10 percig. A közterületes feje egyre lilult, a piros borítékok egyre szaporodtak. Mindez egyáltalán nem zavart engem és a feleségemet, mi ugyanis busszal jöttünk be a városba. Minden napra kitalálunk valami izgi kis kalandot, hogy ne teljenek annyira unalmasan a napjaink. Nagyon fontos ez a mi korunkban.

2012.03.13. Kategória: Viccek
Megbánás

Három dolog van, amit nem akarsz látni egy ütős buli után: 1.az arcod 2.a pénztárcád 3.a kimenő hívásaid

2012.03.13. Kategória: Állat
A kedd reggel is nehezen indul . . .

A kedd reggel is nehezen indul . . .
2012.03.12. Kategória: Viccek
Jó tündér

Megy egy ember az utcán és megszólítja egy hang: - Lépj balra! - Balra lép és hirtelen lezuhan melléje egy tégla. Felnéz és látja, hogy éppen házat építenek. Megy tovább, amikor a hang ismét hozzászól: - Lépj egyet vissza! - Az ember visszalép és hirtelen elmegy előtte egy kamion. Erre így szól az ember: - Annyiszor megmentetted az életemet, nem láthatnálak egy keveset? - Nem láthatsz. - De, csak egy percre hadd láthassalak. -Nem bánom, legyen. Én vagyok a jó tündér, tarts ki a tenyered. - Az ember kitartja a tenyerét a tündér rászáll és az ember hirtelen csapkodni kezdi: - Hol a fenébe voltál, amikor megnősültem?!

2012.03.12. Kategória: Egyéb
Hétfő reggeli hangulat 🙁

Hétfő reggeli hangulat 🙁
2012.03.11. Kategória: Egyéb
Beküldött

Beküldött
2012.03.09. Kategória: Videók
Brutális gyorsulás . . .

2012.03.09. Kategória: Viccek
Napi fárasztó

Paksi horgász meséli: -Két kilós pontyot fogtam tegnap, micsoda vacsora volt! -Olyan finom volt? -Naná!Különösen a combja!

2012.03.09. Kategória: Egyéb
Beküldött

Beküldött
2012.03.07. Kategória: Videók
Buli, alkohol, csajok ...

"Annyi jó csaj van itt, mint a pics .."

2012.03.07. Kategória: Viccek
Komment a képhez : No komment

A 70 éves Laci feleségül vesz egy 30 éves nőt. Mondja is neki a barátja: -Lacikám, Lacikám! Minek kellett ez neked? Gondolj csak bele, mi lesz 20 év múlva! Te 90 leszel ő pedig 50, mit fogsz akkor tenni? -Kidobom a vén kurvát!🙂

Komment a képhez : No komment
2012.03.06. Kategória: Állat
A nyúl, egy igazi . . .

A nyúl, egy igazi . . .