Édesanyámék szeretett, újonnan vásárolt Renault Thalia Perfect felszereltségű "autója" eladósorba került. A kilométeróra állás valós, anyámat elvitte a templomtól fodrászig, sőt körmöshöz is. De megbirkózott a kis francia tragacs havi egy nagy bevásárlással is. Apám maximum a szomszéd faluba ment vele boltba, amikor anyám elküldte valamiért. Anyám szédületes tempójától a motor dinamikus maradt, apám buszsofőr mivoltából adódon a kisnyugdíjas 60-as tempó sem ijesztette meg az 1400 köbcentis, 98 lóerős vasat. A Balatont már jó párszor látta, de ettől messzebb sosem merészkedett. Törve sosem volt, bár idén nyáron egy paraszt kombájnos meghúzta a bal első részét, amit amikor apám meglátott, letérdelve 2 órán keresztül zokogott. Anyám hajtóvadászatot indított, és megtalálta a kombájnost, aki annyira megijedt anyámtól, hogy a nevére akart íratni egy Renault szalont a közelben. Végül megállapodtak, hogy a sofőr önköltségén megjavíttat mindent A központi zár tökéletesen működik, az első két ajtót nyitja, a TSZ elnököknek viszont mechanikusan kell nyitni a zárakat. Ebben még sosem dohányoztak, sőt mikor én is cigiztem, csak fogmosás után ülhettem bele. A manuális klíma is kb. 5-ször volt használva, mert anyám szerint arcüreg-gyulladást okoz, apám szerint meg: "ááá, nem kapcsoljuk be, sokat fogyaszt" mondat után az első elektromos ablakemelőket lehúzva hűsítettük magunkat a 40fokos beáramló huzattal. Ködlámpa is van a kocsin, bár sosem használtuk, mert ködben busszal jártunk, mert az "ingyen vót". Luxusfelszereltség a kormányról vezérelhető rádió, amiről anyám a Mária rádiót, apám az MC Hawer cd-ket hangosította vezetés közben. 2 hónapja kerültek rá Barum téli gumik, amik a kocsi legértékesebb részei. Ezeket ajándékba adjuk a kocsi mellé, bár lényegében a kocsi az ajándék a téli gumikhoz. Eladás oka: új francia sz.rt vesznek.
1. Mielőtt nekiállsz körmöt vágni, kend be a körmeidet piros körömlakkal. A színes körömdarabkákat sokkal könnyebb megtalálni a fürdőszoba szőnyegen. 2. Ha tilosban parkolsz, hagyd bekapcsolva az ablaktörlőket a legnagyobb sebességi fokozaton, így majd nem tudják a szélvédőre tenni a büntetőcédulát.
"Kedves Napiszar! Tavaly vásároltam egy márkátlan adventi kalendáriumot, amivel az első pár kibontott ablak után még semmi probléma nem volt. Az első meglepetés az volt, amikor az egyik mögött egy csokioroszlánt találtam. Úgy voltam vele, hogy nem ez hozza elő az ünnepi hangulatot, de még belefér. Az utána következőt viszont nem tudom szavakba foglalni..."
1. Akinek hosszabb a középső ujja, nagyobb autója van, vagy rövidebb a haja, annak van elsőbbsége. 2. Nyúlszőr kalapban a legnagyobb megengedett sebesség 35 km/h. 3. Terepjáróval mindenen meg lehet állni, amin átmegy az első kerék. 4. Az irányváltási szándékot úgy kell jelezni, hogy felnézünk a telefonról SMS-írás közben. 5. A teljes hangerő háromnegyedénél feljebb csak akkor lehet felcsavarni a magnót, ha legalább két ablak le van húzva. 6. Az udvariasság a gyengék mentsvára. Előzésnél abban bízunk, hogy aki szembe jön, gyávább, és előbb rántja el a kormányt.
Be kell dobni a kis ablakon keresztül az irodába jelezvén, hogy ügyfél van. Utána gyorsan kimenni az utcára, és várni, türelmesen.
abból nem fogok megélni, ha csak bámulok ki az ablakon... Mekkorát tévedett!
a haverok, házi kedvencek által generált szaghatást, és már a lehúzott ablak sem segít!
Ablakok, ajtók beépítésére. Kiváló hang- és hőszigetelő. Tömít, ragaszt, kitölti a hézagokat.