2026.04.09. Kategória: YouTube Shorts
A nap amikor Mike Tyson meglátogatta Muhammad Alit ( 1942-2016)

Eredeti neve eredeti nevén Cassius Marcellus Clay. Gyermekkora sanyarú körülmények között telt. Ír, angol, olasz, madagaszkári és skót felmenői is voltak. Címfestő apja és háztartási alkalmazott anyja nehezen boldogult az akkor még fajgyűlölő amerikai Délen. Négy fiú- és egy lánytestvére volt. 12 éves volt, amikor ellopták a biciklijét, és egy rendőr tanácsára, aki mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, a kis Cassius lement a bokszterembe, ahol rögtön beleszeretett az ökölvívásba, ami annyira magával ragadta, hogy tizenhat évesen otthagyta az iskolát. Tehetsége azonnal megnyilvánult, sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket – 105 amatőr mérkőzéséből mindössze ötöt veszített el és hatszor nyerte el a Kentucky Aranykesztyűt. 1967. április 28-án katonai behívót kapott, a vietnámi háborúban kellett volna harcolnia. Ali azonban megtagadta a katonai szolgálatot vallási okokra hivatkozva, miszerint Isten tiltja a muszlimoknak a háborúskodást, amiért ötéves börtönbüntetésre és 10.000 dolláros pénzbüntetésre ítélték. Profi mérleg: 61 mérkőzés, 56 győzelem (ebből 37 K.O.) és 5 vereség. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett. 2016. június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba vitték, ahol június 3-án elhunyt.

2026.01.06. Kategória: YouTube Shorts
5 db durva Antony Joshua K.O.

A felvételek ellenére a youtuberből lett "bokszoló", Jake Paul úgy gondolta, hogy jó ötlet kihívni az embert. Azóta tudjuk, hogy nagyot tévedett. Állkapocstörés lett a sztori vége. Bár valamennyire talán kárpótolta az a 40 milliárd forintnak megfelelő összeg, amit amit mérkőzés után kapott.

2025.11.30. Kategória: Bunyó
Meglepő fordulatot vett a bokszmérkőzés!

2025.11.23. Kategória: Bunyó
Na, ezt kíváncsian várjuk!

Jake Paul (12–1, 7 KO-TKO), a youtuber-színészből lett profi bunyós kihívta egy bokszmérkőzésre a korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshuát.(28–4, 25 KO-TKO) Nyolc háromperces menetből álló csatát vívnak majd majd. Az összecsapás 2025. december 19.-én lesz Miamiban... 1.Jake Paul 27 éves és a Mike Tyson ellen megnyert meccse előtt 102 kilóval mérlegelt. 2. Anthony Joshua 36 éves és várhatóan 115-120 kg körül lesz a súlya.

2025.11.16. Kategória: Bunyó
Amikor a haverod már egy hete jár bokszolni 🙂

2025.11.04. Kategória: YouTube Shorts
Már faluhelyen is hódít a boksz

2025.10.02. Kategória: Bunyó
Megvillantotta az öreg a boksztudását!

2025.06.30. Kategória: Baleset
Thaiföld - Weed Boxing gála

Az orosz Ivan Parsikov legyőzte az ellenfelét, majd váratlan dolog történt. Ünneplés közben megcsapta az áram, amitől azonnal padlót fogott. Az eset után megvizsgálták az orvosok, akik megállapították, hogy a bokszoló nem szenvedett maradandó sérülést az áramütés nyomán. Ő maga így kommentálta a történteket : No para, csak egy kis izomstimulációs terápiában részesültem! 🙂

2025.05.05. Kategória: Bunyó
Hősünk úgy érezte, hogy jól tud bokszolni

Kiderült, hogy tévedett...

2025.04.03. Kategória: Bunyó
Egy újabb bokszoló, akinek sikerült vert helyzetből fordítania

2025.04.07. Kategória: Bunyó
Pofára, mint a zsíros kenyér

Úgy érezte a hölgy, hogy tud bokszolni... Tévedett!

2025.03.20. Kategória: Bunyó
Érdekességek a boksz világából