2013.08.06. Kategória: Mondás, idézet
Lali bácsi lovasoktató mondásai

- Látják azt a csoportot a korlát mellett. Azok nem lovagolni jöttek, hanem magukon röhögni! Úgyhogy szedjék össze magukat! - Lovat láttak már? És miről ismerték fel? Hogy röfögött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magukat, attól félre beszélt. - Maguk egy óráért befizettek ötezer forintot. A ló ingyen csinálja és ahogy elnézem magukat ő járt rosszabbul! - A ló szeme a feje elülső részén található, ezért előrefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló! - Hátul két lába van, ezekkel fut, elől kettő, ezekkel fékez, és mind a négy patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól. - Mint látják, mind a négy patájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni. - Látják a ló hátán a nyerget? Őseink ez alatt puhították a húst. Maguk felette fogják. - A ló elől harap, hátul rúg, ezért középen szállunk fel rá! - Segítsen neki, emelje a lábát! Úgy, most lendítse fel! Most egy kicsit pihenjenek, míg én kiröhögöm magam! - Egyikük szálljon le, vagy maga, vagy a majré! - Üljön már lazábban. Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló! - Hogy ül a lovon? Maga jobboldali? - Magának hogy áll a lába? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk! - Látja ezt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt mi kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít! Ha erősen húzza, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta. - Ne remegjen már annyira, még eltöri a ló gerincét. Mit csodálkozik? Van gerince. Nem politikus ez! - Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett! - Igaza van, a csúcson kell abbahagyni! Tisztelem a tudományos érdeklődését, de abban a susnyásban nem fog találni ritka növényfajt. Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat.

2013.08.05. Kategória: Egyéb
Brééking nyúúzz - Érik a sör !

Szedjed, vigyed, igyad!

Brééking nyúúzz - Érik a sör !
2013.08.03. Kategória: Reklám
Csak egy jó tanács!

Csak egy jó tanács!
2013.08.03. Kategória: Zene
Egy kis hiphop szombatra

Dj Zefil feat. Mikee Mykanic - SZILLYA

2013.08.02. Kategória: Mondás, idézet
A morcos macsek megmondja 🙂

"Akkora paraszt vagy, hogy a hőségriadó nálatok nemzeti ünnep!"

A morcos macsek megmondja 🙂
2013.08.01. Kategória: Mondás, idézet
Képzelni még szabad (ki tudja meddig)...

Képzelni még szabad (ki tudja meddig)...
2013.08.01. Kategória: Videók
Ne incselkedj Firófox !

Candid Life Moments Caught as Amusing Animated GIFs
2013.08.01. Kategória: Mondás, idézet
Ahogy az lenni szokott: NŐK és FÉRFIAK a Face-en...

A nők és a Facebook: Ébredés KÖZBEN már a mobilodért nyúlsz, mire nyitva van a szemed, addigra gyakorlatilag már be is léptél. Oldalra fordulsz az ágyban és izgatottan várod, hogy van-e kis piros értesítésed. Ha nincs, elszomorodsz. Rákattintasz az ex-ed oldalára, 1912-ig visszapörgeted az idővonalát, HÁTHA figyelmen kívül hagytál valamit. Ha kitett tegnap egy új fotót, vagy szöveget, hevesebben kezd verni a szíved, mire felkelsz és benyomod a laptopodat, hogy nagyobban is megnézhesd. Elindulsz a melóba/suliba, ahol a járműveken még 5427-szer megnézed az ex-ed oldalát, hogy történt-e változás. Ha új ismerőse van, aki mondjuk ráadásul NŐ, akkor azonnal írsz vagy 100 üzenetet a barátnőidnek, hogy azonnal nézzék meg ezt a kurvát, majd elkezditek közösen szidni akkor is, ha az maga Miss Universe. A munkahelyeden/suliban ez a program kiteszi a 8-10 órádat, közben telesírod a faladat bánatos YouTube számokkal és Coelho idézetekkel, majd kora estére összekapod magad és kirakod az I will survive-ot és nyomsz magadról egy szarrá sminkelt, boldognak látszó, szexinek hitt, amúgy halál ciki képet, ami teljesen felesleges, mert az ex-ed pont le se fossa mit parádézol,a 689 ismerősöd meg pontosan tudja, hogy szarkész vagy lelkileg. Mielőtt lefeküdnél és álomba merülnél, még gyorsan megnézed, hogy jött-e valami, az ex-ed tett-e ki új képet vagy szöveget, az ex-ed nő ismerősei tettek-e ki akármi újat, aztán 18 óra Facebook használat után végre elalszol. A férfiak és a Facebook: Délután négykor rikácsolva hív fel a csajod, hogy mekkora egy köcsög vagy, mert kitett neked vagy 3 cicás képet, 5 zenét, 200 idézetet, megosztott egy rakás vicces-cuki dolgot, feltette a hétvégi fotókat és te, büdös gyökér, le se szarod! Közlöd, hogy te nem érsz rá ilyenekre, mert egész konkrétan DOLGOZOL, mire hisztirohamot kap, hogy az nem igaz, hogy nincs 2 kibaszott perced, ő egész nap rád gondolt, te meg milyen egy tuskó vagy. Leteszitek a telefont, az esti meccs után belépsz a Facebookra, hogy megnézd a csapatod oldalán a kommenteket, hogy jogos volt-e 11-es a 92. percben. Látod fent a bal sarokban a kis piros értesítéseket, meg valami átfut a retinádon, hogy tele van rakva az oldalad macikkal és zenékkel, de le se szarod, bezárod a Facebookot és vad telefonálgatásba kezdesz a 11-es ügyében. A csajod közben a konyhában Facebookozik a mobiljáról és elmeséli a barátnőinek, hogy suttyó vagy, mert megint nem foglalkozol vele. És persze telecseszi az oldaladat YouTube linkekkel és Coelho idézetekkel... Reggel kiírod, hogy szerinted nem kellett volna 11-est adni, mire a csajod agyvérzést kap, hogy UGYEBAZMEG HOGY TE IS EGÉSZ NAP A FACEBOOKOT CSESZTETED ÉS MÉGSEM LÁJKOLTAD ROMMÁ, AMIKET KITETTEM NEKED, MERT MÁR NEM SZERETSZ ÉS OKÉ, AKKOR LEGYEN VÉGE!... ...Majd idegből letilt téged és a nap hátralévő részében az anyja Facebook oldaláról lesi, hogy mit csinálsz. Este feloldja a tiltást és bocsánatot kér. Persze fogalmad sincs, miről van szó, mert még mindig a 11-esen agyalsz...

2013.07.30. Kategória: Viccek
A nyugdíjas élet szépségei

Nyugdíjasok beszélgetnek a kocsmában: - Tudja, nekem már annyira reszket a fejem a kortól, hogy a leves fele mellémegy! - Nekem meg annyira reszket a kezem az öregségtől, háromszor is elélvezek mire kipisilem magamat.

2013.07.30. Kategória: Viccek
Tanulságos...

Kis srác érkezik a fodrász üzletbe, mire a fodrász odasúgja a vendégének: -Ez a legbutább gyerek akit valaha ismertem. Mindjárt bebizonyítom neked. Bal kezébe tesz egy egy dolláros bankjegyet, a jobb kezébe pedig két darab negyed dolláros érmét, majd odahívja a fiút, és kérdi tőle: -No, ma melyiket választod cimborám ? A srác kiveszi a két negyed dollárost, majd távozik a boltból... Mivel a fodrász már nem először éli meg a sztorit, miután látja a srácot kijönni a szemközti fagylaltostól, kiszalad és rákérdez: -Mondd csak, miért mindig a negyed dollárosokat választod az egy dollár helyett? Mire a srác: -Mert ha az egy dolcsit vinném, vége lenne a játéknak....

2013.07.29. Kategória: Kép
Napi ajánlat - maradj árnyékban

Napi ajánlat - maradj árnyékban
2013.07.28. Kategória: Kép
Tököm repkedjen örökké...megyek busszal

Tököm repkedjen örökké...megyek busszal