2013.12.13. Kategória: Egyéb
A helyi kemény

- Uram, legyen kedves álljon arrébb! - Én ugyan nem . . . - Nem?!Fiúk, gyertek meló van! Otthagyta autóját, bebetonozták a munkások... Helyszín : Brazília

A helyi kemény
2013.12.12. Kategória: Mondás, idézet
Magyarország, én így szeretlek! 🙁

Megéri benzint lopni, nem nagy a kockázat. A szabálysértési törvény módosítása óta egyre szaporodnak a hasonló esetek. Tavaly márciusban felemelték a tulajdon ellen elkövetett szabálysértés felső összeghatárát, így az addigi húszezer helyett ötvenezer forintig nem minősül bűncselekménynek az üzemanyaglopás. Nem jár érte börtön, ha valakit elkapnak. - Valaki megint lelépett fizetés nélkül, 26.000 forintos tankolás után. Egyszerűen telenyomta a fehér Renault Mégane-t, majd elhajtott. Az esetről felvétel készült, így nemcsak az autó rendszáma, de az arcok is tökéletesen felismerhetők. - Laci berohant a shopba, tárcsázta a 112-t, a központi segélyhívó számát. Körülbelül fél óra után sikerült először élő emberrel beszélnie, addig nem is vették fel a telefont. Ezen meglepődött. A kerületi kapitányságot is hívta, ott sem jelentkeztek. Ennyi idő alatt jó messzire juthatott a Renault. A rendőrök végül kijöttek, jegyzőkönyvet vettek föl, elkérték a videofelvételt és távoztak. Körülbelül 30 napig tarthatott a teljes nyomozás, majd megszüntették az eljárást, eredménytelenül. - Több felkeresett kúton már nem is hívják a rendőrséget egy újabb elhajtás után. Egyikük ezt azzal magyarázza, hogy egy korábbi esetben, kérése ellenére a tolvaj mellé ültették a bírósági tárgyaláson. Az illető megúszta, ma is rendszeresen tankol a korábban meglopott kúton. Belevigyorog a képünkbe, és nem tehetünk semmit, ezért nincs értelme kockáztatni, hát ez nem kell nekünk.

totalcar.humagazinkozelet20131212fizetes_nelkul_tankolni_igy_csinaljak_a_profik

Fizetés nélkül tankolni? Így csinálják
2013.12.08. Kategória: Videók
Túl sótlanok voltak az autók Moszkvában, de megérkezett a segítség

Itt aztán jut mindenhová 😮

2013.12.02. Kategória: Videók
Autó vontatás - rosszul csinálod

2013.12.01. Kategória: Egyéb
Meghalt a Halálos iramban sztárja

Paul Walker egy Kaliforniában tartott jótékonysági eseményre indult barátjával új Porsche GT-jében, amikor oszlopnak és egy fának csapódtak majd az autó kigyulladt. Egy rajongói oldal szerint állítólag nem ő vezetett. 40 éves volt. Vin Diesel a hír hallatán ezt posztolta az Instagramjára: „Testvér, nagyon fogsz hiányozni. Nem találom a szavakat. A mennybe újabb angyal költözött. Nyugodj békében. Video a baleset helyszínéről a piros linken :

www.youtube.comwatch?v=NdqVI2sbVG0

visit www.loogix.com
visit www.loogix.com
2013.11.29. Kategória: Egyéb
Ismerd meg hazád - támogatja a HU-GO - Elektronikus útdíjszedési rendszer

Helló Napiszar! Létezik a HU-GO nevezetű program, amivel a teherautók út díját lehet elektronikusan kifizetni. A mai nap Pilisvörösvárról Fótra szerettünk volna egy gépet teherautóval átvinni. A kb. 20-25km.-es távot ( menetidő 40 perc ) jelent. A HU-GO program egy laza 388,14km-es (menetidő 5,5 óra ) Magyarországi túrával szerette volna mind ezt lehetővé tenni számunkra! Nem az lenne a lényeg, hogy a kamionok, teherautók minél kevésbé szennyezzék a környezetet??? Szerintetek ezek után nem mentünk tökön, babon? 🙂

Ismerd meg hazád - támogatja a HU-GO - Elektronikus útdíjszedési rendszer
2013.11.26. Kategória: Baleset
Autómosás - rosszul csinálod

2013.11.19. Kategória: Egyéb
Új gépjárműrablási módszer!?

Figyeljünk a hátsó szélvédőre tapasztott papírokra! Sétálsz a parkolóban, nyitod a kocsidat és beszállsz. Indítasz, rükvercbe teszed a kocsit. Amikor a visszapillantóban hátra nézel, a hátsó szélvédő közepén észreveszel egy papírcetlit. Megállsz, kiszállsz az autóból és ekkor bukkan fel a tolvaj a semmiből. Beszáll az autódba és elhajt. Nagy sebességgel, gyakorlatilag majdnem rajtad keresztül... Fogadni mernék, hogy a retiküljük/kézitáskájuk a kocsiban maradt.Így az autótolvajnak az autódon kívül már a címed,a pénzed és a kulcsaid is meg vannak! Házad és személyed nem titok többé!Nagyon jól szervezettek, már több autós járt így pórul! Amennyiben papírcetlit látsz a hátsószélvédődre tapadva, zárd be az ajtókat, indíts és menj el onnan! A papírt majd később leszeded. Szerkesztői megjegyzés : Hogy igaz-e?Passz, úgy küldték be.

Új gépjárműrablási módszer!?
2013.11.14. Kategória: Mondás, idézet
A TESCO világa - 3.rész

Avagy, nem minden TESCO vásárló bunkó! Kassza vadászat Eleve jó lenne, ha létrehoznák a normálisak kasszáját, ahol beállsz maximum egy hétre való kajával és készpénzben, nagy címletekben fizetsz, és az autódnál bepakolsz szatyrokba. Ezekre a kasszákra ki kellene írni, hogy TILOS: - kártyával fizetni - étkezési utalvánnyal fizetni - terméket cserélni, meggondolni magunkat - a pénztárossal beszélgetni - törp dominót igényelni - 10 forintosnál kisebb címletekben fizetni - bevárni bármelyik családtagunkat, akit a „gyere már, sorra kerültem!” telefon az áruház legtávolabbi pontján éri utol A kassza vadászok, akik egyébként ráérnek és belehalnak, ha nem a legrövidebb úton és legrövidebb idő alatt jutnak ki az áruházból: 1.Nagyon bunkó: Olyan kasszához áll, ahol magadnak húzod le a termékeket, de nem ért hozzá ezért odahív egy kasszást, lehetőleg a te sorodból, hogy segítsen már neki beütni a dolgokat, mert nem érti ezt az egészet és közben be is kell tanítani, ami ötszörösére növeli a kasszás nő feltartását. A végén egy zsák apróval fizet, amivel kiüti az összes kassza szoftverét, mindenkinek 30 percet kell várakozni, mire újra feláll a rendszer. 2.Ultra bunkó: Családtagjai 6 kasszánál állnak sorban, akik még azt is tudják darabra, hogy az előttük állók hány terméket vásárolnak, a győztes ordít a többieknek, hogy „gyere mán ide, mink jövünk!” Akkora bunkók, hogyha sorra kerülnek, a bevásárlókocsit négyen felteszik a futószalagra. 3.Bunkó: Sorban áll normál kasszánál, de közben minden idegszálával koncentrál, hogy nem nyitnak –e új kasszát, az egész teste megfeszül és várja a kassza lámpa felvillanását, mint start pisztoly dördülést Ben Johnson az Olimpián. Előfordulhat elrontott rajt, mert valamit elnéz, és félúton jön rá, hogy lyukra futott, ilyenkor vissza kell engedni az eredeti helyére, mert különben ordítva földhöz vágja magát. Ezek elé ne álljunk, mert az emberáldozat sem tartja vissza őket egy jobb pozíció megszerzéséért. Ha túlélted, akkor találkozunk legközelebb a TESCO-ban. Szerző : George Russian

www.oroszgyuri.hu

2013.11.14. Kategória: Mondás, idézet
A TESCO világa - 1.rész

Avagy, nem minden TESCO vásárló bunkó! Már az érkezéskor találkozhatsz parasztokkal a parkolóban. 1.Bunkó: Úgy áll melléd, hogy csak a csomagtartóból tudsz beszállni a kocsidba. 2.Nagyon bunkó: Kopasz, nagy, fekete autó, egyedül van. Családi parkolóba áll, mert azt képzeli, hogy a „család” felirat a maffiára vonatkozik. 3.Ultra bunkó: Rokkant parkolóba áll, keresztben kettőt foglal, és még poénból el is játssza, hogy sántít. Nem is tudja, hogy neki az agyrokkantsága miatt amúgy is szabad ott állnia. Válassz egy bevásárló kocsit, ne felejtsd el átnézni alaposan, hogy meg van-e minden oldala, forog –e az összes kereke, nem áll-e ki belőle semmilyen szeg vagy zsilettpenge-szerű vasdarab, ami levágja rólad a ruhád. Ha sikerül egyet kiválasztani, tegyél vele egy próbakört, hogy még a parkolóban kiderüljön, hogy tud –e egyenesen menni, mert a legtöbb folyamatosan balra kanyarodik és úgy kell végigtolnod a TESCO-n, mintha egy rotációs kapa lenne, ami elkapta a tarackot. Nézd meg, hogy ki használta a kosarat előtted: 1.Bunkó: Szórólapot, zacskót, csoki papírt találsz benne. 2.Nagyon bunkó: Papír zsebkendőt, pelenkát, tejfölös lángost hagy benne, a lángossal a kosár fogóját is kikente. 3.Ultra bunkó: a gyerekét hagyja benne. Ez neked plusz egy fél óra, mert rendes vagy és leadod a hangosbemondónál. Vigyázz, nehogy kialakuljon a gyerek és közted egy úgynevezett érzelmi kötődés, mert szar lesz ott hagyni a kasszánál! Jobb lesz, ha még az elején egy másik kosarat választasz és hagyod a 100 forintosod a francba. Az áruházon belül nincsenek szabályok, farkastörvények uralkodnak, avagy az erősebb kutya… A TESCO-ban olyan vagy, mint egy harci kocsis gladiátor. Ne feledd, egyedül vagy mindenki-mindenki ellen harcol! Harcmodor: 1.Bunkó: Egy 10 méteres szakaszon akár hatszor is rátolja a sarkadra a kosarat, ráadásul magas szintű anatómiai ismeretekkel rendelkezik, így hatból legalább ötször a sarokcsontodon lévő idegvégződéseket találja el. 2.Nagyon bunkó: Ezek az emberek igazából gazdatestet keresik, akire rátapadhatnak. Belemászik az aurádba és mindenhova követ, egy centinél messzebbre nem is megy tőled. Kezdetnek a füledbe liheg, majd az arcodba és érzed rajta, hogy fogkrémet és szappant jött venni a TESCO-ba. 3.Ultra bunkó: Neki sajnos segítői is vannak, a gyerekei. A kis nyomorultak agyát valószínűleg kiégeti a bejárati lopásérzékelő, mert amint belépnek, onnantól ordítanak a kijáratig. Ha ezt kibírod szó nélkül, akkor a bevásárló kocsid elé vetik magukat, ha maguktól nem ugranak, akkor a szüleik alád lökik őket. Ha elütöd őket, akkor kézitusa jön, ha hirtelen kikerülöd, akkor kockáztatod, hogy felborítasz egy akciós raklapot, amin fél millió értékben borok vannak. Vannak még különleges embercsoportok a TESCO-ban. Vannak a „termék-rejtegetők”, általában a darált-hús vásárlást szokták meggondolni, belőlük is több fokozat van. 1.Bunkó: A tejhűtőbe rejti a húsos pultban kirendelt darált húst, hogyha valaki rátalál, akkor még vissza lehessen vinni és eladni, ilyen vagyok én is. /O.GY./ 2.Nagyon bunkó: a 6 darabos ásványvíz zsugorfóliája alá gyűri, ha te veszed meg, akkor „surprise” jelleggel egy hét múlva találod meg, mert már nem bírod a bűzt, ha a biztonsági őr találja meg, akkor visznek hátra a raktárba megdádázni. 3.Ultra bunkó: Az áruházi kenyérszeletelőbe rejti, hogy amikor beleraksz egy kenyeret, már úgy jön ki, mintha meg lennének kenve a szeletek tatár beefsteak-el. George Russian ( Folytatjuk )

2013.11.11. Kategória: Egyéb
Beküldött

Üdv a csapatnak! Mellékletben küldök egy vajdasági autóbusz társaságról egy képet...

Beküldött
2013.11.08. Kategória: Viccek
A kicsi kocsi, újra száguld

Egy rettentő kis autó áll meg a benzinkútnál. Kiszáll egy apró ember és kér fél liter benzint. A kutas megvetően néz rá, majd kis idő múlva megszólal: - A kerekeket ne fingjam föl?