2011.07.02. Kategória: Mondás, idézet
Maga meg biztos politikus !

Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá: - Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok. A nő a földön így felel: - Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van. - Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi. - Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta? A hőlégballonos férfi így válaszol: - Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban. A nő erre így vélekedik: - Maga pedig szerintem politikus. - Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta? A nő azt feleli: - Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!

2011.07.01. Kategória: Egyéb
A nap képe

A nap képe
2011.06.26. Kategória: Állat
A világ legrondább hala - Blobfish

Psychrolutes marcidus Az angolul blobfish-ként ismert Psychrolutes marcidus valószínűleg a legcsúnyább hal, amelyet valaha rejtettek a tengerek. Talán nem véletlen, hogy Ausztrália és Tasmánia partjaitól távol, az óceán mélyén éldegél, és nagyon ritkán mutatkozik emberek előtt - legfőképpen akkor látni, amikor véletlenül hálóba gabalyodva fogják ki.

A világ legrondább hala  -  Blobfish
2011.06.25. Kategória: Mondás, idézet
Munkamániás embereknek !

Élj lazán, ne dolgozz túl sokat, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy a templomban mindenki énekel, csak te fekszel a hátadon.

2011.06.12. Kategória: Kép
Ezen gondolkodtál már ?

Ezen gondolkodtál már ?
2011.06.11. Kategória: Egyéb
Itt aztán biztos faszán lehet pihenni 🙁

Helyszín - Kína

Itt aztán biztos faszán lehet pihenni 🙁
2011.06.04. Kategória: Mondás, idézet
Mit is jelent férfinak születni

1.A vezetékneved sosem változik. 2.Tiéd az egész garázs. 3.Az esküvői előkészületek nélküled is lezajlanak. 4.A csokoládé csak egy csemege a sok közül. 5.Lehet belőled miniszterelnök. 6.Nyugodtan felvehetsz fehér pólót a vízi parkba. 7.Nyugodtan elmehetsz póló nélkül a vízi parkba. 8.Az autószerelők megmondják neked az igazat. 9.Vizelde számodra az egész világ. 10.Nem kell megállnod gondolkodni, melyik irányba csavarj be egy csavart. 11.A ráncok karakteressé teszik az arcod. 12.Esküvői ruha: 200.000 Ft ; szmoking kölcsönzés: 20.000 Ft 13.Az emberek nem bámulják a melledet, miközben beszélnek hozzád. 14.Időnként egy kiadós böfögést szinte el is várnak tőled. 15.Az új cipő nem vágja, nem nyomorítja a lábadat, és nem csinál vízhólyagot. 16.Ugyanaz a hangulat... mindig. 17.A telefonbeszélgetéseid átlagos hossza 30 másodperc. 18.Ötnapos nyaralásra elég egy kézitáska. 19.Bármelyik befőttesüveget ki tudod nyitni. 20.A figyelmesség leghalványabb jeléért őrült hálára számíthatsz. 21.Ha valaki elfelejt meghívni valahová, attól még maradhattok barátok. 22.Alsónemű ára: 900 Ft . És ezért 3 darabot kapsz. 23.Három pár cipő több mint elég. 24.Egyszerűen észre sem veszed a ruhádon a gyűrődést. 25.Semmi nincs az arcodon, aminek a színét javítani kellene. 26.Ugyanaz a frizura évekig, akár évtizedekig is kitart. 27.Csak az arcodat és a nyakadat kell borotválnod. 28.Egész életedben lehetnek játékaid. 29.Egy tárca és egy pár cipő, egy színben, minden szezonra. 30.Hordhatsz rövidnadrágot, mindegy, milyen a lábad. 31.A körmeidet elintézheted egy zsebkéssel is. 32.Ha akarod, növeszthetsz bajuszt. 33.A teljes karácsonyi bevásárlást elintézed december 24-én, mind a 25 rokonnak, 45 perc alatt. Hát csoda, hogy a férfiak boldogabbak?

2011.05.28. Kategória: Mondás, idézet
Ravasz 🙂

Srác bedugja a fejét a fodrászüzlet ajtaján és beszól a tulajnak: - Mennyit kell várnom egy hajvágásra? - Körülbelül két órát - válaszol a borbély. A srác elmegy. Néhány nap múlva ugyanúgy bedugja a fejét az ajtón és kérdi: - Mennyit kell várnom egy hajvágásra? A borbély körülnéz a várakozó embereken és válaszol: - Körülbelül két és fél órát. A srác elmegy. Egy hét múlva ugyanaz a jelenet játszódik le. A borbély - miután a srác elment - odaszól az egyik vendégnek: - Te, komám! Nézzed már meg, hova megy ez a srác, mert soha nem jön vissza hajat vágatni! Egy kis idő múlva a borbély barátja visszatér, a hasát fogja a röhögéstől. - Na mi van? - kérdi a borbély - Hova ment a srác? A haverja még mindig fulladozva: - Hát a nejedhez, te hülye!

2011.05.23. Kategória: Mondás, idézet
A nő vegyi elemzése 🙂

ELEM NEVE: Nő VEGYJELE: Fm FELTALÁLÓ: Ádám TÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó 40-200 kg között FELLELHETőSéG : Nagy mennyiségben található urbánus környezetben Fizikai tulajdonságai: a) felülete általában színes mázzal van bevonva; b) azonnal forr és ok nélkül fagy; c) megfelelő eljárás alkalmazásával olvad; d) rossz ízű, ha téves helyen kóstoljuk; e) ritkán lelhető fel szűziesen tiszta állapotában; f) erős hangokat hallat, ha a megfelelő helyre nyomást gyakorlunk; Vegyi tulajdonságai: a) könnyen vegyül az arannyal, ezüsttel és más nemesfémekkel, valamint a drágakövekkel; b) nagy mennyiségű értékes anyagot tud abszorbálni; c) könnyedén felrobbanhat, minden előzetes figyelmeztető jel és világosan látható ok nélkül; d). vízben nem oldódik, viszont vegyülésre való hajlama nagymértékben növelhető alkohol adagolásával; e) az ember által ismert leghatékonyabb anyag a pénz mennyiségének csökkentésére; Leggyakoribb felhasználásai: a) leginkább mint díszítő elem, főként drága sportkocsikban; b) kitűnően alkalmazható relaxációs célokra; c) nagyon hatékony tisztítóeszköz; Elvégzett kísérletek: a) színét gyakran vörösre váltja, ha csomagolás nélkül tálaljuk; b) színét zöldre váltja, ha egy jobb minta mellé kerül; Veszélyek: a) nagyon veszélyes elem, csak szakemberek tudnak bánni vele; b) illegális több minta tulajdonosának lenni, de tartható több is belőlük, azzal a feltétellel, hogy különböző helyeken tároljuk őket, egyébként katasztrofális következményekkel kell számolnunk. U.i.: csajok nem megsértődni csak poénkodunk 🙂

2011.05.22. Kategória: Egyéb
Vannak fontosabb dolgok is, mint az árvíz !

Vannak fontosabb dolgok is, mint az árvíz !
2011.05.01. Kategória: Egyéb
Féjszbúk baráti kör 🙂

Csatlakoznál ?

Féjszbúk baráti kör  🙂
2011.04.17. Kategória: Kép
Mindenkinek más a fontos 🙂

Mindenkinek más a fontos  🙂