2011.06.12. Kategória: Punk, rokker
Álompár ?!

Álompár ?!
2011.06.10. Kategória: Mondás, idézet
Levél anyádtól !

Azért írok ilyen lassan, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Tudod eladtuk a házat, ahol laktunk mikor még együtt voltunk. Apád azt olvasta az újságban, hogy a legtöbb baleset a lakóhelyhez 10 km-re következik be, ezt elkerülendő: elköltöztünk. Sajnos nem tudom elküldeni neked az új címünket, mert az előző lakó magával vitte a házszámot az új házukhoz, hogy legalább nekik ne kelljen címet változtatniuk. Hanem itt már van mosógép is. Az első nap négy inget raktam bele, meghúztam a láncot – azóta sem láttam őket. Csak kétszer esett az eső a héten, egyszer 3 napig, és másodszor 4 napon át. Mari nénéd azt mondta, hogy az a kabát, amit kértél, hogy küldjük utánad, túl súlyos lenne a postán feladni azokkal a nehéz gombokkal rajta. Így levágtuk őket, és a kabát zsebébe tettük. Megkaptuk a számlát a halottas háztól is. Azt írják kisérőleg, hogyha nem fizetjük ki az utolsó részletet, nagyanyád fel fog támadni. Nővéredről annyit, hogy babája született ma reggel. Azt nem tudom, hogy fiú vagy lány, így azt sem tudjuk, hogy Te most nagybácsi vagy nagynéni lettél. Az öreg Józsi belezuhant a nyitott pálinkás hordóba. Néhányan ki akarták húzni, de olyan veszettül védekezett, hogy végül belefulladt. Úgy döntöttünk, hogy földi maradványait elégettetjük. 4 napig égett. Három régi iskolatársad egy nyitott teherautón utazott a szomszéd faluba. Útközben belezuhantak egy hídról a folyóba. Ketten a csomagtérben voltak, és aki vezetett, az lehúzta az ablakot és kiúszott. A másik kettő belefulladt, mert nem tudták lehajtani a hátsó oldalt. Sok más újság nincs. Semmi sem történt mostanában. Sok szeretettel : Anyád Ui.: Pénzt is akartam küldeni, de már lenyálaztam a borítékot.

2011.05.25. Kategória: Mondás, idézet
Mi is az a politika ?

A kisfiút már egy ideje foglalkoztatta a kérdés, hogy mi is az a politika. Sokat hallott róla a tv-ben és a rádióban, de nem nagyon értette. Egyik nap odament édesapjához, és megkérdezte tőle: -Apa, mi az a politika? Az apja leültette, és példákkal elmagyarázta... -Figyelj, fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS. Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY. Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET. A bébiszitter a DOLGOZÓ OSZTÁLY, és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy Te, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen. A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVŐNK. A kisfiú elraktározta a hallottakat, és elment aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse telerakta a pelenkáját, és sír. Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a bébiszitternek, de látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon. Senki sem veszi észre, hogy ő is ott van, így visszamegy aludni. Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika. A kisfiú így szól: -A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozó osztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törődik, és a közös jövőnk nagy szarban van...

2011.05.12. Kategória: Mondás, idézet
Müzlit biztos nem . . .

Két kisfiú beszélget. A 6 éves így szól a 4 éves öccséhez: - Te, szerintem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most lemegyünk a konyhába anyuhoz és mondunk valami jó zaftosat. Például én kitalálok valamit, ami "büdös franccal" kezdődik, te meg mondasz valamit, amibe lesz egy "bazdmeg". A kicsi beleegyezik és elindulnak lefelé a lépcsőn. Anyuka éppen reggelit készít.. A 6 éves lép be először és így szól: - A büdös francba, én müzlit kérek. Az anya jól eltángálja a bátyót és a lépcsőn felfelé menet még a fenekére húz egy párat, majd rázárja a szobaajtót. Anyuka lejön a lépcsőn és megkérdi a 4 évest: - Na és te kisfiam, mit kérsz reggelire? - Hát, bazdmeg, müzlit biztos nem.

2011.05.07. Kategória: Egyéb
Harcos alkat !?

Harcos alkat !?
2011.05.06. Kategória: Hölgyeknek
Argentín szépfiú, a csajoknak 🙂

Név : Ramiro Fumazoni

Argentín szépfiú, a csajoknak  🙂
2011.05.05. Kategória: Mondás, idézet
A nap ajánlata

"Görény sétáltatást vállalok 500Ft/görény/óra. Én egy megbízható állatbarát 16 éves fiú vagyok. Görény sétáltatást vállalok 500Ft/görényt. Csütörtök kivételével 16:00-tól ráérek. Csütörtökön csak 17:30-tól. Megbízhatnak benne nyugodtan nem csapom be Önököt🙂 Míg én sétáltatom a görényeket, Önök nyugodtan pihenhetnek otthon kellemesen🙂 "

2011.04.28. Kategória: Viccek
Anyuci oktatja a kislányát 🙂

A mama kioktatja kislányát: - Nem bánom, bemehettek a szobádba a fiúval, mi majd addig itt nézzük a tévét. De ha szemtelenkedni kezd veled, jelezd valahogy! - Jó, anyuci, de hogyan? - Figyelj nagyon... Ha meg akar csókolni, kiáltsd azt, hogy ribizli! Ha meg akarja fogni a melled, kiabálj, hogy alma. Ha lejjebb tévedne a keze, kiáltsd azt, hogy őszibarack! Bezárkóznak a fiatalok a másik szobába, a szülők pedig a hangot lehalkítva nézik a tévét. Egyszer csak elkezd a lány kiabálni: -Gyümölcssaláta, gyümölcssaláta...! ! !

2011.04.28. Kategória: Egyéb
Vajon miről álmodik ?

Vajon miről álmodik ?
2011.04.14. Kategória: Videók
Meglőtte a saját apját !

2011.04.11. Kategória: Viccek
Mórickás vicc

Móricka írja a levelet a Jézuskának : Kedves Jézuska ! Idén nagyon jó kisfiú voltam, megírtan a leckémet, szót fogadtam anyáméknak, ezért kérlek hogy hozzál nekem..... Ránéz a falra ott van Szent Mária 1 képen... összetépi a levelet és újból elkezdi : Kedves Jézuska idén nem mindig írtam le a leckémet, de jó gyerek voltam ezért kérlek hozzál nekem.... Megint ránéz a képre.... összetépi a levelet... és újból elkezdi. Na jó idén nem is voltam jó gyerek, nem írtam le a leckémet, szót sem fogadtam, de kérlek hozzál nekem.... Megint ránéz a képre.... Megfogja bevágja a szekrénybe és írja: Kedves Jézuska ! Túszul ejtettem anyádat , itt vannak a követeléseim...

2011.04.10. Kategória: Videók
Túl jól sikerült 🙁

4gifs.com