2012.10.17. Kategória: Egyéb
Beküldött

Sziasztok ! Ezt a képet pár napja lőtten Hódmezővásárhelyen a Tesco előtt! Rögtön arra gondoltam, hogy ezt megosztom veletek, hátha ti is jót derültök rajta! Fő a biztonság!Csak az a baj, hogy az egész lánc egyben van, úgyhogy elég 1 helyen elvágni és már oda is a bringa.

Beküldött
2012.10.16. Kategória: Mondás, idézet
Emberi jogok 🙁 - Igaz történet

Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk! Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának. Kedves asszonyom! Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának az A börtönből, a B börtönbe való átszállítása ellen! Hallottam, panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból adódnak!Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és tudósítók biztosítottak, az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak, akiket emberi jogvédőszervezetek stb. védenek! Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és elégedetlenkedését!Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól.Dolgozok, de keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának finanszírozásával.Nagy áldozatok árán is, csak vasárnaponként tudom meglátogatni, mivel a hét minden napján, szombaton is dolgozok, s van egyéb családi kötelezettségem is a többi gyermekemmel. Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja, akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott, hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját. Jövő vasárnap fogom meglátogatni.Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja, én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben. Majd elfelejtem biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol büntetését tölti aljas cselekedetéért!

2012.10.15. Kategória: Mondás, idézet
Elgondolkodtató . . .

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján a napi halászatból és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág, és ezt mondja: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló halászflottára. - És azután? - kérdezi a halász. - Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne. - Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász. - Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató. - És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne. - És azután mi lenne? - kérdezi a halász. - Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.

2012.10.15. Kategória: Mondás, idézet
Hogy lesz egy országból mocskos zsiványtanya?

Mesélj nekem apu, Mi az, hogy becsület? Hogyha az van nekem, Jár érte tisztelet? Milyen lesz apu, Az igaz szerelem? És ha majd elmúlik Akkor az fáj nekem? Vannak-e apu, Ma is istenek? Hisznek-e még bennük, Most is az emberek? Van-e tényleg élet A halál után? És ha ezt kérdezem, Miért nézel bután? És ha majd felnövök, Nekem is lesz sorsom? Mert most a tanulás, Az a legfőbb gondom. Miért lesznek rosszak, Apu, az emberek? Hogy lehet, hogy vannak Éhező gyerekek? Ha a munkádért mindig Megkapod a béred. A hónap végén akkor Miért nincsen pénzed? Ha rám nézel, látom, Fátyolos a szemed. Hogyha én nem lennék, Könnyebb volna neked? Hogyha öreg leszek, Nekem is lesz szagom? És az unokákat Én is elronthatom? A szomszéd néniből Mikorra lesz banya? Hogy lesz egy országból Mocskos zsiványtanya? Sok mindent nem tudok, De egyet, elhiheted, Megmutattad nekem, Milyen a szeretet. Ne búsulj, apa, Nem számít a pénzed, Mert jó, hogy velem vagy, Én így szeretlek téged. Muhi János - Mesélj apu

2012.10.14. Kategória: Kép
Szárnyalnak a gondolatok . . .

Szárnyalnak a gondolatok . . .
2012.10.14. Kategória: Viccek
Szex után az ágyban . . .

Feleség: - Kire gondolsz? Férj: - Nem ismered.

2012.10.12. Kategória: Viccek
A kérdése . . .

- Mami, miért van az apunak olyan kevés haj a fején? - Tudod kicsim azért, mert sokat gondolkodik. - És neked miért olyan dús és hosszú a hajad? - Na menj, edd meg a reggelidet!

2012.10.05. Kategória: Mondás, idézet
Pokol

Egyetemi záróvizsga extra kérdése Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon a Maynooth egyetemen.(Kildare grófság, Irország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta. Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik. Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le: Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell. Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut. A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogatának a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekednie, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van: 1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban. 2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy. Melyik a helyes megoldás? Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint "hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled", valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott. Ebből következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze. Sőt, ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor: 'Óh, Istenem!' U.i.: Csak ez a diák kapott kitűnőt...

2012.10.02. Kategória: Viccek
Friss házasok beszélgetnek . . .

- Szeretsz drágám? - Szeretlek. - Imádsz? - Imádlak. - Mire gondolsz? - Arra, amire Te... - Szuper, akkor hozz egy üveggel nekem is!

2012.09.24. Kategória: Viccek
Sajátos logika

Bemegy a rendőr jelölt a logikai tesztre! Kérdezi tőle a felmérő tiszt hogy ő szerinte mi az: - A gyertyának a belének a felének a kétszerese? Kicsit gondolkodik jelöltünk majd rávágja: - 16... Néz a tiszt, mi lehet az a 16 majd megkéri a jelöltet hogy magyarázza el! - Hát az úgy van hogy, a gyertyának a bele a kanóc. Annak a fele a nóc. Nóc meg nóc az 16 !

2012.09.19. Kategória: Viccek
Mosolygós szerda 🙂

1. Itt Magyarországon az a gond, hogy senki sem meri felvállalni, amit mondott. De ezt nem tőlem hallottátok! 2. Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád! 3. Felmérések szerint az alacsony intelligenciájú emberek a kezüket az egéren tartják üzenetek olvasása közben. Ne vedd le róla. Már késő 🙂 4. Ölni tudnék egy Béke Nobel-díjért!

2012.09.18. Kategória: Egyéb
Adós, fizess!

Sziasztok ! Gondoltam megosztom veletek a Telenor okosságát. 0.53 Ft telefonszámla hátralékomat felkerekítve 1 forintra. Ami szintén befizethetetlen, de azért a számlát kiküldték! Üdv.

Adós, fizess!