A Metától származó belső dokumentumok szerint naponta 15 milliárd csaló hirdetést jelenít meg platformjain a Facebook üzemeltetője. Egy 2024 végéről származó becslés szerint a csaláshoz használt, illetve tiltott árukat megjelenítő hirdetésekből mintegy 16 milliárd dollár bevétele származott a cégnek, ami a teljes bevételének a 10 százaléka. A hirdetésekkel tiltott internetes kereskedelmi szolgáltatásokat és befektetéseket, illegális online kaszinókat, valamint tiltott gyógyászati termékeket kívántak népszerűsíteni a hirdetések feladói. Az egyértelműen csalásra épülő, úgynevezett magas kockázatú hirdetésekből évente nagyjából 7 milliárd dollár bevételre tesz szert a Meta egy másik belső dokumentum szerint. Az üggyel kapcsolatban kiszivárgott iratok azt mutatják, hogy a cég legalább három éven keresztül nem tudta megakadályozni, hogy az illegális reklámok rendszeresen eljussanak a Facebook, az Instagram és a Whatsapp több milliárd felhasználójához. Mint kiderült, a csaláshoz használt hirdetések nagy része olyan hirdetőktől származott, akiket a Meta belső figyelmeztető rendszere eleve kockázatosként értékelt. A dokumentumok szerint a vállalat csak akkor tiltja ki a gyanús hirdetőket, ha csalásszűrő rendszerei legalább 95 százalékos valószínűséggel azt jósolják, hogy a hirdető valóban visszaélést követ el. Forrás : telex.hu
A videóban látható az egyik ok a sok közül, hogy mi lehet a probléma velük.
Kérem uram, hogy szálljanak ki a járműből! A gépjármű műszaki érvényessége több, mint 10.000 éve lejárt és illegális átalakításokat is felfedeztünk rajta...
A Bank of China volt elnökét, Liu Liange-t kedden felfüggesztett halálbüntetésre ítélte a kínai Shandong tartomány bírósága vesztegetés és illegális hitelnyújtás miatt. Az ítélet része egy szélesebb körű korrupcióellenes kampánynak, amely a kínai pénzügyi szektort célozza. A bíróság döntése értelmében Liu Liange-t kétéves haladékkal ítélték halálra. Ez azt jelenti, hogy az ítéletet csak akkor hajtják végre, ha ez idő alatt további bűncselekményeket követ el. Amennyiben kegyelemben részesül, büntetése életfogytiglani börtönre változhat. forrás : porfolio.hu
Kiszáll a NAV a tanyára, hogy ellenőrizzék az illegális szeszfőzést. Az öreg gazda mondja nekik, hogy bárhova bemehetnek, csak a gépszín háta mögötti mezőn lévő fészerhez, oda ne menjenek. Na, erre nagy arrogánsan előhúzza a pénzügyőr a szolgálati igazolványát. - Látja ezt az igazolványt bátyám! Én ezzel minden mezőgazdasági létesítmény, akármelyik részlegébe bemehetek úgy, hogy nem maga fogja megmondani nekem, hogy mit csináljak. - Rendben van, maga tudja. A pénzügyőr átlép a kerítésen, és eltűnik, majd kisvártatva üvöltözve rohan visszafelé, mögötte a svájci díjnyertes tenyészbika. Láthatóan az életéért fut, és a bika minden egyes méteren teret nyer. Az öreg azonnal eldobja a kezéből a vödröt, rohan a kerítéshez és teli torokból kiáltja neki: - Az igazolványt, mutassa neki az igazolványt !
Derilt kitiltották a kaszinókból minden kontinensen, mert olyan cipőt használt, amely számolta a kártyákat. Fiatalon elszökött otthonról és Las Vegasba költözött, hogy új életet kezdjen. Ott találkozott egy hírhedt szerencsejátékossal, és így vált a kártyaszámoló játékosok leghíresebb csapatának tagjává. A maffia fenyegetései és támadásai ellenére, ők nyerni tudtak a blackjackben és hatalmas összegeket kerestek.
Kiszáll a NAV a tanyára, hogy ellenőrizzék az illegális szeszfőzést. Az öreg gazda mondja nekik, hogy bárhova bemehetnek, csak a gépszín háta mögötti mezőn lévő fészerhez, oda ne menjenek. Na, erre nagy arrogánsan előhúzza a pénzügyőr a szolgálati igazolványát. - Látja ezt az igazolványt bátyám! Én ezzel minden mezőgazdasági létesítmény, akármelyik részlegébe bemehetek úgy, hogy nem maga fogja megmondani nekem, hogy mit csináljak. - Rendben van, maga tudja. A pénzügyőr átlép a kerítésen, és eltűnik, majd kisvártatva üvöltözve rohan visszafelé, mögötte a svájci díjnyertes tenyészbika. Láthatóan az életéért fut, és a bika minden egyes méteren teret nyer. Az öreg azonnal eldobja a kezéből a vödröt, rohan a kerítéshez és teli torokból kiáltja neki: - Az igazolványt, mutassa neki az igazolványt !
Az autóban 12 illegális migráns utazott... A készenléti rendőrök pár méteren belül azonnal elfogták a menekülő embercsempészt. A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított vele szemben, míg a szír utasokat a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.