A középkori Kínában már az 1300-as években is ugrottak komédiások fákról, tornyokról bambuszrudakra erősített kupolával. Modern bázisugrásról 1966 óta beszélünk, akkor kezdett az első ugrónak tartott Carl Boenish fix pontokról ugrani az Egyesült Államokban. Az első kamerával rögzített ugrást 1978-ban mutatta be a Yosemite Nemzeti Park 915 méter magas, El Capitán nevezetű faláról. A B.A.S.E. jump elnevezés - amit a magyar báziusgrásként vett át - szintén Boenish nevéhez fűződik. A rövidítés egy-egy fix objektumot jelöl: B (building) A (antennas) S (span) E (earth). A bázisugrás és a klasszikus ejtőernyőzés közötti alapvető különbség a rögzített pozícióból történő ugrás és a speciális kialakítású, a sima ejtőernyőhöz képest más hajtogatási és nyílási tulajdonságokkal rendelkező ernyő. A rögzített helyről történő ugrásnál az ugrási tényezők megváltoznak, az ugró sokkal rövidebb időt tölt a levegőben, az élmény pedig erősebb. Az ugrás nehézsége a helyszíntől és a földet érési területtől függ. Mivel a zuhanásra és a landolásra is kevesebb az idő, ezért lényegesen nehezebb és veszélyesebb, mint egy ejtőernyős ugrás.
Minden kedden 19 h-tól Budapesten a New Orleans Club-ban (VI. ker. Lovag u. 5) a Nagydumások lökik a sódert... Márciusra van még pár jegyünk: Orosz György, Trabarna, Rekop György, Bruti, Maksa Zoltán, Redenczki Marcsi, Magyed és sokan mások... >>> A vacsorás estekre jegyet 30%-os kedvezménnyel, ITT tudsz rendelni <<< Komédia Stúdió Humortársulat – Ez nem színház, ez stand up comedy!
Valakit kifelejtettél, januárban akarod kifizetni a karácsonyi ajándékot? Igen?
Akkor lepd meg szeretteid egy Stand up comedy élménnyél, amihez egy vacsora is jár. 4 Showder Klubos humorista és egy tapas tál egy főre 3490 Ft.
Küldd el az elérhetőséged és a kollégák 1 órán belül felveszik veled a kapcsolatot és küldik a kupont. Te kinyomtatod, a fa alá teszed és csak januárban fizetsz. Jól hangzik?
Akkor jöhet az email az [javascript protected email address]
címre!
Ízelítő a műsorból a linken :
vimeo.com97363191
Jelentkezz Te is egy 5 perces műsorral.
A válogató időpontja: 2015. március 1. 14:00 óra.
Helyszín: UTÓPIA Színpad, Budapest, 7. ker., Klauzál utca 32.
Idén az életkorhatárt is eltöröltük!
Bemutatkozó levelet küldj az [javascript protected email address]
címre.
komediastudio.hu
Fellépnek: Orosz György, Maksa Zoltán és a KO MEDIA STUDIO humortársulata. Minden csütörtökön 19 h-tól humorest a Balzac35 étteremben. Bp. XIII.-ker Balzac u. 35. Még több info itt - komediastudio.hu
- 1
- 2