"Az IMF székháza az USA-ban, Washington, D.C-ben található. A pénzintézet 187 tagországa meghatározott gazdasági súlya szerint járul hozzá az alaphoz, és a szervezettől kölcsönöket vehet fel adósságai törlesztéséhez. Mit jelent ez?
A tagországok „igen mulatságos” módon saját befizetett pénzüket kapják vissza kölcsönbe a Valutaalaptól, melyet kamatostól kell megfizetniük.
Kijelenthető, hogy kamatszedő mechanizmusa miatt ennek a működési elve is a jól bevált formulák szerint működik, és előmozdítja a pénzhiányt a gazdaságokban, amit ismét csak új hitelekkel lehet kiváltani. Olyan ez, mint egy fojtogató póráz, ami örökre rabláncon tart, és képtelenség belőle szabadulni.
Az IMF jogilag is az államok és bíróságok felett áll. E szerint az IMF korlátozások nélkül szerződéseket köthet, ingó és ingatlan vagyont szerezhet az Alap tagországaiban, így Magyarországon is.
Lényegében ez azt jelenti, hogy a törvény hatályba lépése óta ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat vásárolhat hazánk területén is, egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható az államadósság fejében.
Az IMF bárkivel szemben bírósági eljárást kezdeményezhet, de ő maga és tulajdonait bérlői mentesek minden fajta bírósági eljárás alól, így a bíróságok semmilyen ügyletükbe nem avatkozhatnak bele. Valamennyi tisztviselő és alkalmazott is mentes a jogi eljárások alól, mely végső soron szabad garázdálkodást jelent a tagországok területén."
nemadjukfel.blog.hu201203234_ebredj_fel_kamatrabszolgasag_a_penzrendszer
Egyik nap fülhallgatóval a fülemen full hangerőn hallgattam a zenét, miközben porszívóztam a szobámat. 5 perc múlva az apám kopogtatja a vállamat és azt kérdezi: "A porszívót szándékosan nem dugtad be? "
Devizaválság, a bankkartell, gerjesztett államadósság... Euro : 316 Ft ! S. Frank : 256 Ft !
Két roma elhatározza, hogy rendőr akar lenni... Bemegy az első az irodába és mondja a főnöknek: -Uram, én Rendőr szeretník lenni!! -Na, rendben van, de előtte felteszek önnek egy kérdést. (a rendőr gondolkodik hogyan szúrjon ki vele és olyan kérdést tesz fel amire még ő sem tudja a választ) -Milyen színű a Láma szeme? A cigány rávágja,hogy:- Setítkík ... -Ezt honnan tudja? Hát ahogy a náóta is mondja: Láma szeme, láma szeme setítkík... -Uhh az igen, mondja a rendőr, na ezzel most megfogott... Erre bejön a következő cigány és mondja: -Uram én Rendőr szeretník lenni! A rendőr hasonlóképpen gondolkodik, de most már biztosra megy... gondolja... -Na, mennyi a toronyóra meg az Algopyrin összege? A cigány gondolkodik és mondja: -Hát, kírem 11. -Ezt honnan gondolja? -Onnan, hogy a toronyóra üt ,az Algopyrin, meg hat, és üt+6 az 11.
- interjú Bokros Lajossal : Nincs vége a kapitalizmusnak és a piacgazdaságnak, a mesterségesen, hitelekkel felpumpált észak-atlanti jóléti társadalom viszont megbukott - vélekedik Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint a nyugati társadalmak jó tíz évig stagnálásra vannak ítélve. Az EP képviselő úgy véli: a magyar kormány "primitív gazdaságpolitikája" alkalmatlan a növekedés beindítására, itthon se növekedés, se új munkahely nem lesz, csak az államadósság nő megint. Szűken gazdasági tekintetben a kapitalizmus minden 10-12 évben produkál egy válságot, ami nem más, mint a jövedelmek, a termelés, a foglalkoztatottság visszaesése, majd a válságot újabb fellendülés követi. Az élet megy tovább.
ELEM NEVE: Nő VEGYJELE: Fm FELTALÁLÓ: Ádám TÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó 40-200 kg között FELLELHETőSéG : Nagy mennyiségben található urbánus környezetben Fizikai tulajdonságai: a) felülete általában színes mázzal van bevonva; b) azonnal forr és ok nélkül fagy; c) megfelelő eljárás alkalmazásával olvad; d) rossz ízű, ha téves helyen kóstoljuk; e) ritkán lelhető fel szűziesen tiszta állapotában; f) erős hangokat hallat, ha a megfelelő helyre nyomást gyakorlunk; Vegyi tulajdonságai: a) könnyen vegyül az arannyal, ezüsttel és más nemesfémekkel, valamint a drágakövekkel; b) nagy mennyiségű értékes anyagot tud abszorbálni; c) könnyedén felrobbanhat, minden előzetes figyelmeztető jel és világosan látható ok nélkül; d). vízben nem oldódik, viszont vegyülésre való hajlama nagymértékben növelhető alkohol adagolásával; e) az ember által ismert leghatékonyabb anyag a pénz mennyiségének csökkentésére; Leggyakoribb felhasználásai: a) leginkább mint díszítő elem, főként drága sportkocsikban; b) kitűnően alkalmazható relaxációs célokra; c) nagyon hatékony tisztítóeszköz; Elvégzett kísérletek: a) színét gyakran vörösre váltja, ha csomagolás nélkül tálaljuk; b) színét zöldre váltja, ha egy jobb minta mellé kerül; Veszélyek: a) nagyon veszélyes elem, csak szakemberek tudnak bánni vele; b) illegális több minta tulajdonosának lenni, de tartható több is belőlük, azzal a feltétellel, hogy különböző helyeken tároljuk őket, egyébként katasztrofális következményekkel kell számolnunk. U.i.: csajok nem megsértődni csak poénkodunk 🙂
