2013.06.26. Kategória: Viccek
Eközben a kolostorban . . .

Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a kádban fürdeni. Egyik reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá: - Tisztelendő anyám, üdvözültem! - Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér? - Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország kulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e. - A vén gazember! - mondta a tisztelendő anya. - És mi történt még? - Az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyörben lesz részem. Hát, kipróbáltuk a zárat, és így is volt. - A vén kurafi! - kiáltott fel a tisztelendő anya. - Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és 10 éve fújatja velem!

2013.06.23. Kategória: Mondás, idézet
Napi jótanács

Frissítve (18:30): József ezt üzeni a kép "mellé" : Senki nem nézi le a vidékieket, de az azért elég rosszul hangzik, hogy azért csináljátok a nagy melegben a dolgotok, hogy nekünk legyen mit a polcról levenni! Mindenkinek megvan a saját maga munkája az én szakmám ács így tisztában vagyok azzal, hogy milyen meleg van míg Ti már a klímás gépekben ültök. Nem láttam hogy a pékek vagy a szakácsok verték volna valaha is a mellüket, így mint Te most. Gondolom azért azt nem képzeled, hogy mindenki lógatja a lábát egész nyáron és strandol miközben csak Ti dolgoztok....

Napi jótanács
2013.06.08. Kategória: Videók
Száguldó kerékpárost üldözött a vándorsólyom

Gee Atherton downhill világbajnok érdekes versenyre hívott ki egy vándorsólymot, amely a zuhanórepülés közben elért 322/h-s sebességével a Föld leggyorsabban repülő madara. Atherton a hátizsákjára rögzítette a zsákmányul szolgáló zsákocskát, a madár ennek megkaparintása miatt üldözte a lefelé száguldó kerékpárost. Hogy ki nyert, az kiderül az alábbi videóból.

2013.06.04. Kategória: Egyéb
Időjárás előrejelzés

Szerdán még hidegebb lesz 🙁 Vegyetek fel kezes lábast!

Időjárás előrejelzés
2013.06.04. Kategória: Mondás, idézet
Milyen férfira vágynak a nők?

25 évesen : 1. Jóképű 2. Elbűvölő 3. Anyagilag sikeres 4. Figyelmes hallgatóság 5. Szellemes 6. Jó kondícióban van 7. Stílusosan öltözik 8. Értékeli a minőségi dolgokat 9. Tele van kellemes meglepetéssel 10. Fantáziadús, romantikus szerető 35 évesen : 1. Kellemes kinézetű (előnyben azok, akiknek van haja) 2. Kinyitja a kocsi ajtaját, kihúzza a széket 3. Van elég pénze egy kellemes vacsorára 4. Többet hallgat, mint amennyit beszél 5. Nevet a vicceimen 6. Gond nélkül haza tudja cipelni a szatyrokat a boltból 7. Van legalább egy nyakkendője 8. Értékeli a jó házi kosztot 9. Nem feledkezik meg a születésnapokról és az évfordulókról 10. Legalább hetente egyszer romantikus hangulatba kerül 45 évesen : 1. Nem túl csúnya (kopasz fej rendben) 2. Nem indul el, mielőtt még kiszállnék a kocsiból 3. Van állandó munkája – időnként felvág azzal, hogy étterembe visz 4. Bólogat, miközben beszélek hozzá 5. Többnyire emlékszik a viccek poénjára 6. Elég jó karban van ahhoz, hogy átrendezze a bútorokat 7. Olyan inget visel, amiből nem lóg ki a hasa 8. Tudja, hogy nem veszünk olyan pezsgőt, aminek csavaros kupakja van. 9. Nem felejti el lehajtani a WC ülőkét 10. Hétvégén általában megborotválkozik 55 évesen : 1. Vágja az orr- és fülszőrzetét 2. Nyilvános helyen nem böfög és nem vakarózik 3. Nem kér túl gyakran kölcsön 4. Nem bóbiskol el, miközben mondom a magamét 5. Nem meséli el túl sokszor ugyanazt a viccet 6. Elég jó karban van ahhoz, hogy hétvégenként felkeljen a kanapéról 7. Általában két egyforma zoknit és tiszta gatyát visel 8. Értékel egy jó vacsorát a TV előtt 9. Időnként beugrik neki a nevem 10. Van úgy, hogy hétvégén megborotválkozik 65 évesen : 1. Nem ijednek meg tőle a kisgyerekek 2. Emlékszik, hogy hol van a fürdőszoba 3. Nem kell túl sok pénz a fenntartásához 4. Alvás közben csak mérsékelten horkol 5. Tudja, min nevet 6. Elég jó karban van ahhoz, hogy egyedül felálljon 7. Általában felvesz valami ruhát 8. Szereti a puha ételeket 9. Emlékszik rá, hol hagyta a fogsorát 10. Tudja, hogy hétvége van 85 évesen : 1. Lélegzik 2. Beletalál a klotyóba

2013.05.28. Kategória: Viccek
🙁

- Anya, már megint terhes vagyok, valami lehet a levegőben!? - Igen kislányom, a lábad!

2013.05.14. Kategória: Egyéb
A lábammal valami komoly baj van

Reggel felkeltem és ez fogadott...

A lábammal valami komoly baj van
2013.04.22. Kategória: Viccek
Horgászok a pácban

Hárman pecáznak a csónakban, nagy a forróság, egyikük feláll, hogy sört hozzon magának. A csónak hirtelen megbillen, beleesik a vízbe. - Mit tegyünk, nem jön fel! - kiált az egyik társa. - Jobb, ha utánaugrunk, s kihúzzuk! Egyikük beugrik, fél perc múlva feljön: - Megtaláltam! Behúzzák a csónakba. - Te, ez nem lélegzik! Adjunk mesterséges lélegeztetést! Épp csak elkezdik... - Te, én nem emlékszem, hogy a Bélának ilyen büdös szájszaga lenne!? - Én sem emlékszem, hogy korcsolya lett volna a lábán...

2013.04.18. Kategória: Mondás, idézet
Mit is jelent férfinak születni?

1.A vezetékneved sosem változik. 2.Tiéd az egész garázs. 3.Az esküvői előkészületek nélküled is lezajlanak. 4.A csokoládé csak egy csemege a sok közül. 5.Lehet belőled miniszterelnök. 6.Nyugodtan felvehetsz fehér pólót a vízi parkba. 7.Nyugodtan elmehetsz póló nélkül a vízi parkba. 8.Az autószerelők megmondják neked az igazat. 9.Vizelde számodra az egész világ. 10.Nem kell megállnod gondolkodni, melyik irányba csavarj be egy csavart. 11.A ráncok karakteressé teszik az arcod. 12.Esküvői ruha: 200.000 Ft, szmoking kölcsönzés: 20.000 Ft 13.Az emberek nem bámulják a melledet, miközben beszélnek hozzád. 14.Időnként egy kiadós böfögést szinte el is várnak tőled. 15.Az új cipő nem vágja, nem nyomorítja a lábadat, és nem csinál vízhólyagot. 16.Ugyanaz a hangulat mindig. 17.A telefonbeszélgetéseid átlagos hossza 30 másodperc. 18.Ötnapos nyaralásra elég egy kézitáska. 19.Bármelyik befőttesüveget ki tudod nyitni. 20.A figyelmesség leghalványabb jeléért őrült hálára számíthatsz. 21.Ha valaki elfelejt meghívni valahová, attól még maradhattok barátok. 22.Alsónemű ára: 900 Ft, és ezért 3 darabot kapsz.

2013.04.11. Kategória: Viccek
Játékvezető

Két labdarúgó játékvezető találkozik egy éjszakai bárban. Záróra után megbeszélik, hogy felmennek egyikükhöz egy italt meginni. Csöngetnek, de az asszony ordibálva kidobja őket. Mire a másik felajánlja, igyák meg az italt náluk. Csöngetnek, a feleség ajtót nyit, lesegíti a kabátjukat s bevezeti őket a szobába: - Mit hozhatok drágám? Sört, bort esetleg egy pálinkát? Éhesek nem vagytok? Gyújtsatok rá nyugodtan, majd kiszellőztetek. Mikor kimegy az asszony a konyhába, a vendég megkérdezi a házigazdát: - Hogyan érted el, hogy a nejed hajnali 3 órakor ilyen kedvesen fogad minket? - Hát az úgy volt, hogy vett egy kutyát és betanította, hogy harapjon meg, ha részeg vagyok. Na, jövök éjszaka haza egy kissé dülöngélve, a kutya belém harap. Adtam neki egy sárga lapot. Másnap megint este későn érek haza, a piaszagra újra belém mar a kutya. Felmutattam neki a második sárgát. Amikor a jelenet harmadszor is megismétlődött, előkerült a piros lap, majd levittem a pincébe a kutyát és agyonlőttem. - Jó, jó, de hogy jön ez a történet most ide ? - Hát csak úgy, hogy az asszonynak már van két sárga lapja.

2013.03.20. Kategória: Viccek
Farsangi jelmez

Az iskolában farsangi bálra készülnek. - Papa, milyen jelmezt vegyek fel? - kérdi otthon a zsidó gyerek. - Nem szórjuk a pénzt fiam, drága jelmezekre! - feleli az apa. - Teszel a fejedre egy diót, és te leszel a diós metélt.

2013.03.16. Kategória: Mondás, idézet
Tudományos publikációk nyelvezete

Az alábbi szótár segít az ilyen cikkek értelmezésében: „Mint az régóta köztudott...” = Lusta voltam megkeresni az eredeti forrást. „A kérdésre mindeddig nem sikerült határozott választ adni” = Totál sikertelen volt a kísérlet, de egy cikket hátha el lehet sütni belőle. „Az eredményekből hármat vizsgáltunk meg alaposabban” = A többi néhány száz nem igazolta az elméletet. „Tapasztalatom szerint” = Egyszer már előfordult. „Néhány esetben” = Kétszer is. „Számtalan esetben” = Háromszor. „Az általam bizonyított eset” = Remélem, hogy bejön. „Általánosan bizonyított tény” = Mások is remélik, hogy bejön. „Egy bizonyos határértéken belül” = Semmi köze a valósághoz. „Az észlelések statisztikai előfordulásának mediánja azt mutatja” = A hasamra ütöttem. „Az már most is látszik, hogy a jelenség mélyebb vizsgálata szükséges a teljes bizonyításhoz” = Fogalmam sincs róla, mi a franc történt. „Kutatócsoportunk további vizsgálatokat fog végezni” = Ők se értenek belőle francot se. „Köszönöm Kovács Józsefnek a közreműködést, Kis Annának pedig a konzultációkat” = Józsi megcsinálta a munkát, Anna pedig elmagyarázta, hogy mi is történt. „Munkámmal remélhetőleg megnyitottam az utat a terület további kutatása előtt” = Tegnap felmondtam.