2022.06.21. Kategória: Baleset
Felborult a világ legnagyobb úszó étterme

A Jumbo étterem tulajdonosai közölték, hogy az étterem kedvezőtlen időjárási körülmények közé került, amikor a Paracel-szigetek mellett haladt el. A vízmélység a helyszínen több mint ezer méter, ami rendkívül megnehezíti a mentési munkálatok elvégzését. A személyzet egyetlen tagja sem sérült meg. A néhai Stanley Ho Hung-sun makaói kaszinómágnás által 1976-ban megnyitott Jumbo étterem az elmúlt négy évtizedben népszerű turisztikai látványossággá vált az egykori brit gyarmaton. A közel 80 méter hosszú, elegáns, hagyományos kínai díszítéséről és jellegzetes tengeri ételekről ismert étterem többször szerepelt filmekben, például Jackie Chan 1985-ös filmjében, A védelmezőben és a 2003-as Pokoli ügyek II-ben is. A koronavírus-járvány hatalmas anyagi csapást mért az étteremre. A járvány miatt 2020-ban bezárt, és elbocsátotta az összes alkalmazottját. A 2020-as járvány kezdete óta a Jumbo nettó vesztesége 463 millió forint volt. A karbantartás hiánya miatt az étteremhez kapcsolódó 30 méteres konyhai uszály is elsüllyedt a hónap elején. A napokban több hajóval végleg kivontatták a világ legnagyobb úszó éttermét a hongkongi kikötőből. A Jumbo Kingdom egyike volt a város nevezetességeinek, így hiánya komoly veszteség nemcsak a helyieknek, hanem a turistáknak is. 46 év után most végleg búcsút vettek tőle... Index.hu

2022.06.17. Kategória: Mondás, idézet
Vezetési tipp uraknak

Kedves Napiszar! Szeretném, ha a "Vezetési tipp hölgyeknek" témára válaszként kitennétek ezt az üzenetet: Vezetési tipp férfi tehergépkocsi, kamion és buszvezetőknek Kedves fent említett közlekedők! Kérünk titeket, hogy akár dugóban araszolva, vagy városi forgalomban haladva szíveskedjetek a forgalomra figyelni. Nem grammok vannak a seggetek alatt, és a buszvezetők sem szalvétát szállítanak, hanem többek között kismamákat, babakocsiban utazó kicsiket és idős, nehezen mozgó időseket. Úgyhogy javaslom, ha hazaértetek egy hosszú, fárasztó nap után, nézegessétek a kedveseteket. Ha igazán szereted, fel fogja dobni a napodat! Azt már nem is kommentálom, hogy egy lehet, hogy viccesnek szánt írásról van szó, ugyanakkor egy szexista majom, aki írta. Bónuszpontokat remélem, az ő felesége és lánya is kap vezetés közben a felhúzott szoknyájáért. Köszönöm, ha meghallgattatik a másik fél is. Üdv, M. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- Előzmény : Vezetési tipp hölgyeknek Kedves hölgy vezetők! Kérünk titeket, hogy ha dugóban araszolva vagy városi forgalomban haladva, szíveskedjenek a jobb ablakot a képen látható módon le engedni. Ezáltal nagyban feldobjátok a tehergépkocsi, kamion és buszvezetők napját. U.i.: A szoknya esetleges felhúzása külön bónusz pontot érdemel. Köszönjük a hetero gk.vezetők nevében!

2022.06.16. Kategória: Hölgyeknek
Vezetési tipp hölgyeknek

Kedves hölgy vezetők! Kérünk titeket, hogy ha dugóban araszolva vagy városi forgalomban haladva, szíveskedjenek a jobb ablakot a képen látható módon le engedni. Ezáltal nagyban feldobjátok a tehergépkocsi, kamion és buszvezetők napját. U.i.: A szoknya esetleges felhúzása külön bónusz pontot érdemel. Köszönjük a hetero gk.vezetők nevében!

2022.06.16. Kategória: Coub
Padló gázzal

#neveddel

2022.06.14. Kategória: Videók
Boldog névnapot minden Vazulnak 🙂

2022.06.08. Kategória: Érdekes
Egy újabb számunkra vicces cégnév

2022.06.07. Kategória: Ismert külföldi
Success Kid

Szintén egy internetes mém, amelyben egy csecsemő határozott arckifejezéssel ökölnyi homokot szorongat. 2007-ben kezdődött, és végül "Success Kid" néven vált ismertté. A kép népszerűsége arra késztette a CNN-t, hogy Sammy Grinert, a fotón ábrázolt fiút "valószínűleg az internet leghíresebb babájának" írja le.

2022.06.07. Kategória: Ismert külföldi
Akkor és most

Kyle Craven, akit általában internetes becenevén "Bad Luck Brian" ismernek. Egy amerikai internetes híresség, amely a 2012-ben a Reddit-en közzétett mindenütt elérhető fényképéről ismert, amely gyorsan népszerű mém lett...

2022.06.07. Kategória: Érdekes
Egy cégnév, amit mi magyarok megmosolygunk

2022.05.16. Kategória: Viccek
Melyik a gyorsabb?

Négyen cimbora arról beszélget, hogy mi a leggyorsabb dolog a világon? - Szerintem a pislogás a leggyorsabb a világon! - mondja az első. Olyan gyors, hogy észre se veszed, ha pislogsz. - Nem rossz ötlet, de szerintem a gondolat sokkal gyorsabb - mondja a második. - Szerintem nincs igazatok - mondja a harmadik - a fény mindennél gyorsabb. - Á, nem tudtok ti semmit! - cáfol a negyedik. A leggyorsabb dolog a világon a hasmenés. - Na, ne hülyéskedj már! - nevet a másik három. - Hogy lehetne már gyorsabb a hasmenés ezeknél. - Na, figyeljetek csak! A múltkor szüreten voltam, megittam egy csomó mustot. Hazamentem, lefeküdtem, és éjszaka arra ébredtem, hogy csikar a hasam. Aztán, mielőtt pislogtam, vagy felkapcsoltam volna a lámpát, előbb befostam, mint gondoltam volna.

2022.05.15. Kategória: Érdekes
Érdekes név

Kedves Napiszar! Ezt Szingapúrban lőttem...

2022.05.03. Kategória: Kép
Állítólag a néni leánykori neve, Mari Huána