A képen a szingapúri „Interlace” nevű épületegyüttes látható. Az épületet az OMA építészeti iroda tervezte és 2013-ban fejezték be az építkezést. Az épületegyüttes 31 hatszintes lakótömbből áll, amelyek egymásra helyezve egyfajta "függőleges falu" érzetet keltenek. Ez a struktúra radikálisan eltér a hagyományos toronyházaktól, hiszen a megszokott függőleges elrendezés helyett horizontális és átlós irányban helyezkednek el az épületek. Az épület nagy hangsúlyt fektet a zöld felületekre, tetőkerteket, zöld teraszokat és különféle vízfelületeket alakítottak ki, hogy a természetes környezetbe illeszkedjen. Az épület körülbelül 8 hektáros területen fekszik, amely magában foglalja a közösségi tereket és parkokat is. Az építészek célja az volt, hogy elősegítsék a lakók közötti társadalmi interakciót. Az épületek közötti terek közösségi tevékenységekre és szabadidős programokra adnak lehetőséget. Az Interlace számos nemzetközi építészeti díjat nyert, köztük a 2015-ös World Building of the Year díjat a World Architecture Festivalon, ami az egyik legnagyobb elismerés az építészeti világban.
A Csomolungma, vagy ismertebb nevén a Mount Everest, a világ legmagasabb hegye. A Himalájában található, Kína és Nepál határán. Csúcsa 8848 méterre magasodik.
Szombaton rajtolt volna el a 12 ezres tömeg, de a bizonytalan időjárás miatt eltolják az eseményt. Idén 42. alkalommal rendezik meg a már ikonikussá váló Balaton-átúszást, kiegészítve a Balaton-áthúzással - idén ugyanis már SUP-on is teljesíteni lehet az 5200 méteres távot. (nevezni egyébként már nem lehet, betelt a több mint 12 ezres létszámlimit). De a nagy kérdés, hogy milyen idő ígérkezik hétvégén a Balatonnál? Lesznek hullámok? Perzselő napsütésre készülhetnek az indulók? Nos, a jelenlegi előrejelzések egyelőre igen bizonytalanok a szombati napra vonatkozólag, emiatt a rendezők módosították az időpontot. Végleges döntés pénteken délben születik, hogy vasárnap megtartják-e az eseményt vagy egy héttel eltolják.
Teljes hozzáférést kérne a rendőrség az OnlyFans elnevezésű erotikus oldalhoz, hogy könnyebben kiszűrhessék a kiskorú tartalomkészítőket. A szexuális tartalmú videó és kiskorúakról készült képek ráadásul könnyű célpontot jelentenek a szexuális ragadozóknak.
Sziasztok! Szerintem tuti a választék miatt járnak törökbe a magyarok... Én is azért voltam 🙂 Frissítés : Nyolc új üzlettel érkezik Magyarországra a Koton nevű török divatmárka. Az első Koton üzletek már ősszel megnyitnak, három lesz Budapesten, de Sopronba, Debrecenbe, Szegedre és Székesfehérvárra is érkeznek majd, összesen több mint 6 ezer négyzetméteren. A legnagyobb üzlet a fővárosi Köki Bevásárlóközpontban lesz, ezer négyzetméteren alakítják ki. A Koton világszerte 130-150 üzlet nyitását tervezi.
Egy hashajtó tablettához nagyon hasonlító nevű zenekar koncertjén, mi más nézhet ki jobban, mint egy telefosott budi?