Mondanám, hogy eladó szeretett autóm, de ha szeretném nem adnám el. Romániában harmadik tulaja vagyok, összességében kitudja. Ennek az autónak az előélete akár egy kóbor kutyáé, nem lehet tudni kié volt, hogy került az utcára és hogy hogy van még életben. Valószínű, hogy egy német orvos házaspár, hozta ki a szalonból, gondosan ápolva és szeretve azt, majd lehetséges, hogy továbbadták a török származású Hassan döner üzlet-tulajdonos úrnak aki pár százezer km alatt hetente nemegyszer tesztelte le az autó vég sebességét a német Autobahn-on. Ezután egy koszovói albán menekült vásárolta meg aki menekült barátait kényeztetve hordozta fel alá az autó maximális kapacitását kihasználva (ez megmagyarázná a belső kopásokat), de úgy gondolta, hogy sok túl kicsi ez az autó tízenüknek ezért miután ment még egy pár százat vele hátramenetben meghirdette mobilen. így talált rá Lakatos Emanuel a szakmát jól értő és becsületesen űző nepper, aki trélerén további 4 ilyen társaságában elhozta Romániába, papucsoskalaposbajszos megbízójához aki az állam bácsitól ellesett 40%-ot rárakva ügyesen kiegészítve a tőlünk lehúzott juttatásait eladta, ugyancsak nekünk. Ezen kalandok mentén került el hozzám. Vagy kitudja...

- Uram egy jó és egy rossz hírem van az ön számára. - mondja a doki a betegnek. - Rendben! El fogom viselni. Először mondja a rosszat. - Sajnos holnap délután mindkét lábát le fogjuk amputálni. - Úristen! És mi a jó hír? - A szomszéd szobából egy fickó hajlandó lenne megvenni a papucsait!

Sziasztok! Ezt a Deichmannban lőttem nektek! Hisz nem hiányozhat a fa alól 🙂 Üdv: Noszy

Lekvárnak szedi a szilvát!

Full részegen nem is olyan egyszerű

Steelpacsker

Sziasztok! A képet Sydney-ben lőttem, a George Street-en. Amilyen a kinézete, olyan volt a zenéje is. 🙂 A papucs a zoknival tovább emelte az előadóművész nívóját. Igazi NAPISZAR!