2016.11.11. Kategória: Zene
WTF? - Pakatyuka

A Rapülők és Barátaik

2016.10.14. Kategória: Mondás, idézet
Zsepit elő - Ezen garantáltan besírsz 🙂

Veet szőrtelenítő krém férfiaknak - vásárlói vélemény Miután közölték velem, hogy a golyóim úgy néztek ki, mint egy öregedő rasztafári feje, elhatároztam, hogy fejest ugrok a dolgok közepébe és veszek egy ilyen krémet, mivel a korábbi borotválási próbálkozásaim csak csekély sikerrel jártak és majdnem elroppant a gerincem, amikor megpróbáltam elérni a problémásabb részeket. Mivel kissé romantikus vagyok, úgy gondoltam, a tettet az asszony szülinapjára időzítem, hogy érezze a törődést. Jóval előtte megrendeltem a terméket, és mivel az Északi-tengeren dolgozok, úgy gondoltam, keményebb vagyok, mint az előző vélemények írói, akiket puhány irodai alakoknak tartottam… Ó, társaim a fájdalomban, micsoda tévedés volt! Megvártam, míg az asszony az ágyba bújt, és miután homályos utalásokat tettem neki valami különleges meglepetésről, lementem a fürdőszobába. Kezdetben minden jól ment, felkentem a krémet és vártam, hogy valami történjen. Nem kellett sokáig várnom. Először kellemes melegséget éreztem, melyet pillanatokon belül olyan intenzív, égető érzés váltott fel, amit csak úgy tudok leírni, mintha ketten húzták volna a szögesdrótból készült alsógatyámat a farpofáim közé, azzal a feltett szándékkal, hogy a fejemmel kiüssem a plafont. Addig az éjszakáig a vallás nem játszott nagy szerepet az életemben, de akkor készséggel híve lettem volna bármelyik vallásnak, amelyik megszünteti azt a kegyetlen égető érzést a hátsó kijárat körül, amely pusztulással fenyegette a koronaékszereket is. Miközben azért küzdöttem, hogy ne harapjam át a fájdalomtól az alsó ajkamat, megpróbáltam lemosni a krémet, amivel csak annyit értem el, hogy egy szőrcsomó eldugította a lefolyót. Könnyektől elhomályosult szemmel támolyogtam ki a hallon keresztül a konyhába, és - mivel járni nem nagyon voltam képes - az utolsó métert kúszva tettem meg a hűtőszekrényig valami hűsítő fájdalomcsillapító reményében. Feltéptem a hűtőgép ajtaját, megláttam egy doboz jégkrémet, aminek letéptem a tetejét és magam alá helyeztem. A megkönnyebbülés fantasztikus, de csak időleges volt, mivel a jégkrém meglehetősen gyorsan elolvadt és az égető érzés hamar visszatért. A jégkrémes doboz kialakítása miatt ráadásul a kipufogót nem tudtam hűsíteni, ezért körbetapogattam a mélyhűtőfiókot valami más után kutatva, mivel biztos voltam benne, hogy a látásomat meglehetősen hamar újra el fogom veszíteni. Megragadtam egy zacskót, amiről később kiderült, hogy fagyasztott kelbimbó volt, kiszakítottam, és közben próbáltam olyan csendben maradni, amennyire csak tudtam. Fogtam egy marék kelbimbót és megkíséreltem párat beszorítani a farpofáim közé, de hiába. Azért nem működött a dolog, mert egy kevés krémnek sikerült bejutnia a fingómba, ami olyan érzést okozott, mintha egy rakétahajtómű dolgozott volna bennem odalent. Kétségkívül – és egyben remélhetőleg is – ez volt az egyetlen pillanat az életemben, amikor arra vágytam, bárcsak megjelenne egy homokos hóember a konyhában, amiből látható, milyen mélyre lettem volna képes süllyedni a fájdalom csillapítása érdekében. Fájdalomtól elgyötört elmém csak azt az ötletet volt képes kiszenvedni magából, hogy egy kelbimbót óvatosan felhelyeztem oda, ahol még előtte semmi sem járt. Balszerencsémre a konyhából kihallatszó furcsa nyögésekre felriadt asszony ezt a pillanatot választotta ki, hogy utána járjon a zajok forrásának, akit az a látvány fogadott, hogy a seggem az égnek mered, golyóimról epres jégkrém csöpög, és éppen egy szem kelbimbót tolok a lyukamba, miközben azt nyöszörgöm: Hú, de jó érzés… Érthető módon megrázta a látvány és felsikított, és mivel nem láttam az érkezését, a hangtól önkéntelenül összerándultam, ami miatt a kelbimbó meglehetős sebességgel kilövődött belőlem éppen az ő irányába. Megértem, hogy nem éppen arra a különleges meglepetésre vágyott, hogy éjjel 11 órakor egy kifingott kelbimbóval lábon lőjék a konyhában, és az sem segített rajtam, hogy másnap a gyerekeknek meg kellett magyarázni a jégkrémben látható furcsa lenyomat keletkezésének körülményeit. Szóval, összességében a Veet eltávolítja a szőrt, a méltóságot és az önbecsülést…

Zsepit elő - Ezen garantáltan besírsz 🙂
2016.09.21. Kategória: Zene
Mohaman visszatért

Azt nyilatkozta, hogy megújította a magyar rapet

2016.09.14. Kategória: Zene
A nap slágere - South Park rap

Figyelem! A videóban csúnya szavak hangzanak el!

2016.08.21. Kategória: Nyereményjáték
Live IQ teszt! ( Tipp )

Mérd össze a tudásod más hús-vér emberekkel. Vállalj kvízpárbajt, vagy nevezz versenyeinkre, s szerezz minél több győzelmet, gyarapítsd QQ értékedet! A Quiz1.com ingyenes online kvízei segítségével szórakozva bővítheted a tudásodat, miközben izgalmasan versenyeken, párbajokon vehetsz részt! Ingyenes regisztrációhoz katt >>>IDE<<< vagy a piros linkre!

bit.lyNapi-Quiz1-com

Regisztrálj ingyen, a www.Quiz1.com kvíz bajnokságaira!
2016.07.29. Kategória: Viccek
Terápián képeket mutogat a pszichológus a betegnek

Először egy kört ábrázoló képet mutat. - Erről mi jut eszébe? - Pina. A pszichológus rajzol egy négyzetet. - Erről mi jut eszébe? - Pina. A pszichológus rajzol egy háromszöget. - Na és erről mi jut eszébe? - Pina. - Uram, azt hiszem a probléma egyértelmű. Maga túlságosan sokat gondol a nemi életre. - Én?! Hiszen maga rajzol folyton pinát.

2016.07.23. Kategória: Reklám
Teszteld le a tudásod!

Regisztrálj ingyen, a www.Quiz1.com kvíz bajnokságaira!
2016.06.02. Kategória: Egyéb
Erre vajon milyen hal harap?

Erre vajon milyen hal harap?
2016.05.30. Kategória: Zene
Napi rapsztár - Rozsomárk

Végtelen Nyár

2016.05.18. Kategória: Ismert külföldi
Ide ne hozd!

Még a végén megharap valakit!

Ide ne hozd!
2016.05.17. Kategória: Ismert külföldi
Latin rapsztár

Latin rapsztár
2016.05.06. Kategória: Zene
Napi rapzene

Bobafett - Csodapisti lát