Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy professzor előadásai iránt. Ezért a prof. az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás lesz, ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van. Erre az egyik diák megkérdezte: - Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta végkimerülést? Kis csend. A prof. a kérdezőre nézett egy pillanatig, majd ezt válaszolta: - Majd legfeljebb megírja bal kézzel.
A bőrben ülő szőrtüszőkhöz egy-egy apró simaizom kapcsolódik. A libabőr alapvetően úgy alakul ki, hogy a hideg levegő hatására ezek a simaizmok megfeszülnek, és a szőrtüszők a bőrfelszín felé emelkednek, ettől pedig felegyenesednek a szőrszálak.
Tibeti szerzetest találtak egy nepáli barlangban. 203 évesen a világ legidősebb emberének tartják! A "Takatet" nevű mély meditáció állapotában találták meg. Amikor először felfedezték, azt hitték, hogy múmia. A múmiát vizsgáló régésznek azonban rögtön feltűnt, hogy életben van! A dolgai között egy régi jegyzettekercset találtak, amire a következő volt írva: Ne higgy el minden sz@rt, amit az interneten olvasol. 🙂
A Google értékelések sokszor hasznosak tudnak lenni ha érdeklődsz valami után, sokszor viszont olyan hülye, 2 bites gyökér kommenteket/véleményeket/értékeléseket lehet olvasni, hogy az már fáj. Összegyűjtöttem nektek egy csokorra valót :
Amióta kiderült, hogy mennyire drága a gáz a túlfogyasztóknak, mindenki fával akar fűteni. A fatüzelés egy komplett rendszer, ami annyit tesz, egy legalább egy-, de inkább kétéves, száraz fát tárol otthon minden család, és ezt teszi a kandallóba, cserépkályhába vagy vegyes tüzelésű kazánba. Eszében sincs azonnal felhasználni, mert a vizes fa nagyon kevés meleget ad, cserébe viszont tönkreteszi a kéményt, a kályhát, a falat, füstje szennyezi a ház körül a levegőt, ellehetetlenítve a szellőztetést. Mégis mi a baj a vizes fával? Azért száraz fával fűtünk évezredek óta, mert annak jó a fűtőértéke. A frissen kivágott, de még a fél éve a törzsétől elválasztott fa is vizes. Ahogy a mi ereinkben vér, addig a fákéban nedvesség kering. A keletkező füst eleinte ugyan kimegy a kéményen, de aztán – főleg az őszi-téli, szélcsendes napokban – megül a ház körül, a völgyben, a település területén. Azaz ahányszor csak kinyitjuk az ablakot, hogy szellőztessünk az egészséges benti levegőért, csak füstszagú, mérgező gázokkal teli valamit kapunk.