Légy szíves hangosítsd fel a tevét, hogy a konyhában is halljam a meccset! Imádom, ahogy szellentesz, mikor mellem bújsz, mert érzem, hogy mellettem igazán tudsz lazítani egy feszültségekkel teli, nehéz nap után... Inkább turkálok valamit a sarki bálásnál, mert utánaszámoltam: ennek a szoknyának az árából pont 2 rekesz sört lehet venni...
hogy a piros linken ingyen lehet lottózni!
"nálunk veszteni NEM, nyerni azonban lehet! Szemben a fizetős szerencsejátékokkal, ahol helyből mínusszal indulhatunk (szelvény ára)..."
www.lottoszimulator.hu
Az idősebbek ritkábban másnaposak és a tüneteik is enyhébbek, mint a fiataloknak. Az ok a tapasztalat lehet. Egy friss tanulmány például kimutatta, hogy míg 18-24 év között az emberek átlagosan 9 italt döntenek magukba egy tivornya alkalmával, a 65 év felett visszafogottabbá válnak. Az ő átlaguk már "csak" 6 ital. Mivel pedig kisebb vehemenciával isznak, az idősebbek másnapja is sokkal könnyebb. Sokat segítenek ugyanakkor az évek és a rutin. A korral tapasztalatokra is szert tevő emberek például tudatosan fogyasztanak vizet egy-egy nagy piálás alkalmával....
A szokatlan szerkezet, úgy értékesíti a rákokat, hogy azok még éppen nem haltak meg. Az éhes vásárlók így méret szerint tudnak vásárolni a “friss” portékából, nagyjából 600 és 1800 Ft között... Nem kell félni attól, hogy a tengeri élőlények esetleg elhunytak, mert a gép hőmérséklete és a páratartalom is szándékosan úgy van beállítva, hogy a rákokat életben tartja.
- Szia Krisztián!
- Üdv Bélám!
- Jó a napszemcsid!
- Köszi! Neked meg király a neylon zacskód!
- Hol turkáltad ezt a pulcsit? Ez a retro nekem nagyon bejön! Imádom az ilyen trendi cuccokat! Egy számmal nagyobb nem volt? Esetleg engem is érdekelne...
www.madridista.huwebindex.php
Megjegyzés : Ismerek pár olyan hölgyet, akit ha elvennél feleségül, akkor is az lenne a vacsid... ( mármint zsíros kenyér - feltéve, hogy megkened magadnak 🙁 )
Csak Kubica hozza a formáját
Robert Kubica ralis pályafutása talán leginkább várt futamára kezdte meg a felkészülést.
Az egykori F1 sztár nem utazik a tengerentúli Ausztrál VB futamra, hanem inkább, hazája versenyén mutatja meg mit is tanult az elmúlt hónapokban...
Ezt a teszten hozta össze :
U.i.: a tehenek jól vannak!
www.youtube.comwatch?v=0oLnXNGA5Lc
"Németországban az emberek ezt egyszerűen NEM TŰRIK!"
"Ausztria és Németország azért működik, azért jóléti állam, mert rendkívül erős szakszervezetei vannak!
A béreket nem a kormány emeli, hanem a szakszervezetek..."
Teljes cikk a piros linken :
iksz.beszolunk.huhova-folynak-el-az-adoforintok-nem-a-multik-artanak-magyar-nyuz-magyart
Egy kellemes kis stunt videó-összeállítás... Nem feltétlenül követendő példa, az internet tele van a balul elsült mutatványokkal...