Általánosságban az erőt, a hatalmat, a bátorságot, és a szerencsét szimbolizálja, de a konkrét jelentés függ a kultúrától és a mintától is. Ázsiai kultúrákban gyakran pozitív jelkép, a nyugati kultúrákban a küzdelmek és kihívások leküzdését is jelentheti.
1937. December Idézet az önéletrajzi könyvéből : „Nem sokkal a mérkőzés kezdete után sűrű köd ereszkedett a pályára, ami egyre jobban terjeszkedett, míg végül az egészet beborította. A Chelsea-t folyamatosan a kapuja elé szegeztük, így az sem zavart, hogy egyre kevesebb és kevesebb játékost láttam magam előtt, még a saját védőimet sem, így semmitől és senkitől sem zavartatva kocogtam fel-alá a gólvonalamon, mert nagyon hideg volt. Hosszú percekig semmi sem történt, aztán a sűrű ködből kilépve feltűnt egy alak. De nem játékos, hanem egy rendőr volt! Maga mi a bánatot csinál itt? A játékvezető 15 perce félbeszakította a meccset, a pálya teljesen üres – lepődött meg a rendőr. Az öltözőbe siettem, ahol a csapattársaim már lezuhanyoztak és átöltöztek. Mikor megláttak, hatalmas nevetésben törtünk ki.”
Lássuk a leggyakoribbakat : Átalakulás, megújulás, bölcsesség, erő és gyógyítás. A kígyó bőrváltása miatt a változás és az újrakezdés szimbóluma, de emellett az ősi kultúrákban gyakran az életerőt, termékenységet, tudást és a gyógyítást is képviseli. Más kontextusban viszont a kígyó a kísértést és a gonoszt is jelentheti.