2016.11.05. Kategória: Egyéb
Postaláda - Egy megtörtént eset

Kedves Napiszar! Mindennap van szerencsém röhögni miattatok, de azt, hogy az élet ajándékoz meg egy igazi gyöngyszemmel, azt nem gondoltam volna. Remélem most viszonozni tudom az alábbi történet megosztásával azt a törődést amit Tőletek kapok mindennap. Tehát a Story: A családommal úgy döntöttünk, hogy kanapét vásárolunk. Ennek érdekében felkerestünk néhány bútoráruházat. A reklámmentesség miatt csak Xamöm-nek hívott áruház budapesti parkolójához érve, (itt ugye behajtáskor kapsz egy parkolójegyet, amin a rendszám is fel van tüntetve, és ha vásárolsz az áruházban nem kell fizetned a parkolásért) az a döbbenetes látvány tárult elém, hogy egy hölgytársam áll a jegyautomatánál, és akárhogyan is nyomkodja azt, nem ad neki jegyet. Már azon gondolkodtam, hogy kiszállok segíteni neki, de kb: 2 perc után öntudatra ébredt embertársam jegy nélkül ugyan de behajtott a parkolóba. Úgy 3-4 perc röhögés után már éppen beléptünk volna a nevezett áruházba, amikor-is megpillantottuk a főszereplő járművét a bejárat előtt leparkolva. Na itt elszakadt a cérna, és életünk eddigi legnagyobb kacagó orgiáját adtuk elő, miközben azon töprengtem, hogy az öntudatra ébredés mely szintjén járhat a szóban forgó hölgytársam. Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy rögzítsem a parkolást, íme:

Postaláda - Egy megtörtént eset
2016.11.04. Kategória: Egyéb
Postaláda

"Kedves Napiszar! Tavaly vásároltam egy márkátlan adventi kalendáriumot, amivel az első pár kibontott ablak után még semmi probléma nem volt. Az első meglepetés az volt, amikor az egyik mögött egy csokioroszlánt találtam. Úgy voltam vele, hogy nem ez hozza elő az ünnepi hangulatot, de még belefér. Az utána következőt viszont nem tudom szavakba foglalni..."

Postaláda
2016.10.02. Kategória: Hölgyeknek
A sírás a gyengéknek való...

Az erős nők vásárolni mennek!

2016.09.22. Kategória: Egyéb
Napi kutyatáp

"Sziasztok! Kaptam egy levelet hogy értékeljek egy vásárolt terméket, de már az első kérdésnél elakadtam..."

Napi kutyatáp
2016.09.18. Kategória: Egyéb
Keresd a hibát

"Sógorom vásárolt interneten keresztül egy motoros fűkaszát."

Keresd a hibát
2016.09.16. Kategória: Egyéb
Vészkijárat vagy vészbejárat?!

True story : László tegnap vásárolni indult, de a túrkevei TESCO bejárata feladta a leckét!

Vészkijárat vagy vészbejárat?!
2016.07.19. Kategória: Egyéb
Eközben Erdélyben...

Sziasztok! Nálunk így (is) járnak az emberek bevásárolni!

Eközben Erdélyben...
2016.07.12. Kategória: Egyéb
Amíg az asszony vásárol...

Amíg az asszony vásárol...
2016.06.29. Kategória: Kép
Kelj fel és járj

Vagy vásárolj máshol. Hirdeti a McMester Kft.

Kelj fel és járj
2016.06.24. Kategória: Mondás, idézet
Indokok, amiért a hölgyek megvásárolnak valamit

1. Mert a férje nem engedné. 2. Mert kisebbnek látszik benne a feneke. 3. Mert a barátnőjének nincs ilyen. 4. Mert a barátnőjének ilyen van. 5. Mert kicsit más, mint a többi. 6. Mert csak.

There was an error

There was an error in the sourcecode. Please, call your developer team for help!