A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján a napi halászatból és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág, és ezt mondja: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló halászflottára. - És azután? - kérdezi a halász. - Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne. - Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász. - Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató. - És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne. - És azután mi lenne? - kérdezi a halász. - Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.
A leghíresebb rája simogatóhely St. Marteen szigetén található egy homokzátonyon, 1 óra csónakázásra a szárazföldtől.
Kedves Napiszar! Ezt a képet én készítettem photoshop-al. Röviden a kép történetéről: 2010 nyarán Komlón nagy eső volt, és a belvárosba hömpölygött a víz. A képen látható csónakkal egy autót takartam ki, gondoltam így vicces lesz a kép!
Az áruház igazgatója szeretné megismerni a "hét eladójának" megválasztott Mr. Brownt a sportosztályról. A férfi éppen egy jól öltözött, harminc körüli férfit szolgál ki. - Uram, ha már elviszi ezt a csodálatos horgászbotot, ezt a gyönyörű, precíziós orsót, a csalitartó dobozt és a haltartó hálót, gondoljon arra, hogy időnként bele is kell gázolnia a vízbe. Kiváló minőségű gumicsizmáink és vízálló ruháink vannak, nézze, önnek ez a sárga állna talán a legjobban. S ha arra gondol, márpedig joggal gondolhat rá, hogy a parttól kicsit távolabb jobban harapnak a halak, akkor nélkülözhetetlen ez az elsüllyeszthetetlen gumicsónak, na és persze ez a csendes kis Thomson-motor, hogy megkímélje önt az evezés fáradalmaitól! Akkor ugye számolhatok is? - Mr. Brown, ez bravúros teljesítmény volt - rázogatja az eladó kezét az igazgató. - Köszönöm, uram! Tudja, ez az úr eredetileg csupán egy csomag tampont akart venni a feleségének, de én rábeszéltem, hogy ha már úgyis el van rontva a hétvégéje, menjen inkább horgászni!
Két cigány úszik a Nílusban, és jönnek feléjük a krokodilok... ~Dik' mááá more! Itt a mentőcsónak is Lacoste...
A Boeing cég néhány alkalmazottja meglovasított egy önfelfújós mentőcsónakot, amivel a 747-eseket látják el. Hétvégén felmentek a hegyek közé, hogy egy tavon pisztrángozzanak. Már javában áztatták a műlegyeket, amikor zaj verte fel a csendes vidéket. A Parti Őrség egy helikoptere körözött a tó felett (vagy 150 mérföldre a tengerparttól)… a Boeing mentőcsónakjában ugyanis a felfúvás pillanatában beindul egy helyzetjelző rádióadó, a mentést megkönnyítendő… A vidám fiúk már nem a Boeingnél dolgoznak.