Egy kolostorban élt egy pap, akinek minden este egy apáca segített a kádban fürdeni. Egyik reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá: - Tisztelendő anyám, üdvözültem! - Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér? - Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország kulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e. - A vén gazember! - mondta a tisztelendő anya. - És mi történt még? - Az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyörben lesz részem. Hát, kipróbáltuk a zárat, és így is volt. - A vén kurafi! - kiáltott fel a tisztelendő anya. - Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és 10 éve fújatja velem!
- Na gyerekek ki tudja elvinni a legtöbb dinnyét egyszerre? - Gáborka, neked mennyi megy? - Négy, egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá. - Remek, Pistike? - Ötöt! - Ötöt? Azt hogyan? - Hát egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá, az ötödiket pedig felhúzom a farkamra! - Hát és Te, Móricka? - Kilencet! - Kilencet? Na és hogyan? - Hát, egyet a jobb, egyet a bal tenyerebe, egyet a jobb egyet a bal hónam alá, és a Pistit meg felhúzom a farkamra!
Kedves Napiszar! Ezt a képet tegnap készítettem Londonban, jó kis zongorakoncert volt... Üdv, Gábor
-Anya, hordhatok miniszoknyát? -Nem. -Anya, hordhatok tűsarkút? -Nem. -Anya, ki sminkelhetem magam? -Nem. -Na, de anya 18 éves vagyok!!! -Fejezd már be, Gábor!
Horváth Gábor A kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok kajakost saját elmondása szerint annak idején vonzotta a hülyeség. Extrém sportok, motoros balesetek, meg minden, ami belefér. Ma már nyugodtabb vizeken evez. 1971. november 15-én született. Skorpió a csillagjegye.
Fórum hozzászólások 🙂 1. "Büntetésül neki kell levágnia Gábor Zsazsa üszkösödő lábát!" 2. "Az a vagina ott fehérben mit sír? Na, most mar a szürke is. Hiába, no, ezek is fröcsögöset fosnak ! "