Amikor 10 pálesz után bemész úszni a delfinekkel...

Kettő az egyben

Csúnyán megtréfálta az öreget!

Még szerencse, hogy van a faluban gyónási lehetőség 🙂

Két héttel a robbanás után a szovjet hatóságok az idővel versenyt futva igyekeznek megelőzni a talajvíz elszennyeződését és sugárzásmentesíteni az erőmű 30 kilométeres körzetét. 1986 nyarán a kormány felhívására katonák és civil önkéntesek ezrei érkeznek a sérült reaktorhoz, hogy a veszélyesen magas sugárzásszint ellenére részt vegyenek egy hatalmas betonszarkofág építésében. A világ vezető szakértői eközben Bécsben üléseznek, hogy meghallgassák a szovjetek magyarázatát a baleset okaival kapcsolatban. Az ígéreteknek megfelelően vajon valóban kiderül az igazság, vagy folytatódik a titkolózás?

Egy nyers, realisztikus dal, amely a belső feszültségeket, a valóság súlyát és a kimondatlan gondolatokat hozza felszínre. A dal egyszerre személyes és társadalomkritikus, kemény alapokra építve. Öt óra. A telefon vádat emel, Sötét van kint, a tested hullamerev. Igyekezz, mert lekésed a buszt, A földön hagyod az átizzadt takaród. A megállóban látszik a lehelet, Körülötted kiégett emberek. Nem köszönnek, nem beszélnek, A szürke átlagba elvegyülnek. Fél hat múlt, a kártya kattan, A klóros padló az orrod marja. Kígyózó sor a kávégépnél, Ha lenne pénzed, talán másképp élnél. Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. Sok lógós helyett te húzod a melót, Ők a cigiszünetet lesik – helló! Duplán tolod, hogy meglegyen a norma, Sok a hazug, ez már tényleg durva. (Kihagytam volna valamit?) Ott vannak még a kunyerálók, A sumákok, hazug álbarátok. A jellemtelen főnök figyel, Az ördög mondd, miért nem visz el? Csak a nyelv hossza számít, nem az ügyesség, Ami marad benned, az nem több mint üresség. Plasztik zsoltárok a csarnok ködében, Ott állsz a sor mellett, a világ dühében. A busz ablakának döntöd a fejed, Nézed az utat, de nem látod a helyed. Hazaérsz, és ruhástul zuhansz az ágyba, Beleveszel a néma, üres magányba. Szúr a mellkasod, lüktet a térded, érzed, hogy baj van, De nem mész orvoshoz, nem hagyod a gyárat bajban. Mert holnap túlóra, hajt a kényszer, Ma sem ettél, elnyel az éhség és az éjjel. Inkább csak alszol, bámulod a falat, Amíg a vekker újra el nem rabolja az álmodat. (Álmodat) (Minden álmodat)